Magával ragadta a légkör!

Somogyi Attila kilenc éve dolgozik az Acélbikák csapatánál felszerelés menedzser pozíciójában. A valóságban azonban “Samu”, ahogy mindenki ismeri, igazán sok terepen segíti a háttérmunkát. Az évek során cserélődtek a játékosok, edzők jöttek, mentek a klubnál, a csapat hol a legnagyobb sikereket érte el, hol mélypontra került, de Samu szerepe állandósult. Vele beszélgetünk most, hogy kicsit az ő szemével lássuk az Acélbikákat.

– Mesélj kicsit arról, hogyan vált évekkel ezelőtt a jégcsarnok a munkahelyeddé?
– Egy régi játékosunk győzött meg engem és a vezetőséget, hogy szükség van egy műszaki beállítottságú személyre az öltözőben. Így hát nekivágtam. Az első találkozásom a játékosokkal egy Balaton körüli csapatépítő bringatúra volt. A jeges szezont pedig Fehérváron kezdtük, mert itthon nem készült el időre a jég. Pár hét csúszással, de itthon is beindult a mókuskerék. Kezdődött az edzőmeccsekkel, majd a bajnoki mérkőzésekkel folytatódott a csapat élete. Kijutottunk a Kontinentális Kupán Dániába is. A szezont bajnokként zártuk, így még nagyobb elszántsággal vártam a következő szezont, hogy még több győztes meccsen vegyek részt.

– Mennyire követted a jégkorongot a DAB előtt?
– Nem igazán kötöttek le a csapatsportok, meccsnézések, így a jégkorongot sem követtem.

– Mesélj néhány mondatot a csapat melletti teendőidről.
– A legfontosabb munkának a korcsolyaélezést tekintem. Úgy gondolom, hogy egy profin megélezett korcsolyával a játékosok magabiztosan és gyorsabban tudnak korcsolyázni. Feladataim közé tartozik a szerelések beszerzése és javítása is. Nagyon fontos, hogy egy játékos a hozzá legjobban illő ütőt és a lábára a legjobban illeszkedő korcsolyát kapja.

– A bajnokság végeztével, off szezonban milyen feladatok jutnak neked?
– A holt szezonban készülök következő szezonra. Figyelemmel követem az új szériás felszereléseket, a régieket pedig, ha lehetséges javítom.

– A szezon alatt te is utazol a csapattal, külföldi meccs helyszínekre is. Mennyire volt nehéz ezt megszokni?
– Nem volt nehéz, mert szeretek utazni, új helyeket megismerni.

– Meccsek előtt benned is van “versenydrukk”?
– Igen, bár nem látszik. Mérkőzés közben próbálom megőrizni a hidegvérem. Ha probléma adódik egy felszereléssel, azt minél gyorsabban meg kell oldani, hogy ne boruljon fel a csapatösszeállítás.

– Milyen a kapcsolatod a fiúkkal? A pályán kívül is szoktatok programot csinálni?
– Igen szoktunk csinálni csapatépítő tréningeket, bulikat. Ez nem egy átlagos munkahely, hanem egy sportcsapat, így bizalmasabb kapcsolatok alakulnak ki, mint egy átlagos munkahelyen. Muszáj bíznunk a másikban, különben nem jön létre a csapat, nem lesz meg a csapatszellem.

– Kilenc szezont végig csináltál már az Acélbikákkal, ez alatt több edzőt is megismertél. Volt személyes kedvenced?
– Nincs kedvenc edzőm, de ki kell emelnem Stephan Lundot, mert mellette értük el a legnagyobb sikereket. Nagyon sok jó dolgot tanultam tőle. A jelenlegi edzőnkkel csak két rövid időszakot dolgoztam, de Dave egy nagyon pozitív hozzáállású szakember és bízom benne, hogy sikerre tudja vezetni a csapatot.

– Biztos vannak benned igazán meghatározó meccsek, eredmények, pillanatok. Mik azok az emlékek, amikre a legszívesebben gondolsz vissza az elmúlt éveidből?
– A legjobb pillanat amikor a bíró lefújja a meccset és megnyertük a bajnokságot. A legjobb eredmény mikor megvertük a “nagyvolánt”, de szívesen gondolok vissza az Újpest elleni hét meccsig tartó rájátszásra is. Elvesztettük a küzdelmet, de nagyon jó és izgalmas mérkőzések voltak.

– Ahogy beszéltük évek óta itt vagy a csapattal, mi motivál téged szezonról szezonra, hogy ennél a pozícionál, szerepkörnél maradj?
– Nem tudom… Magával ragadott az egész légkör, ami a hoki körül forog. Szívesen utazok el a csapattal és hozzuk haza a három pontot.

– Mit kívánsz a fiúknak, magatoknak és a szurkolóknak a következő szezonra?
– Fiúknak kitartás az edzésekhez, mert csak kőkemény munkával, a sport és egymás iránti alázattal tudjuk győzelemre vinni a csapatot. A szurkolóknak pedig “Mindörökké Dunaújváros”!