május 11, 2024

Hatpontos megyei rangadó előtt

Nagyon fontos és nehéz találkozó vár Acélbikáinkra az Erste Liga következő fordulójában a FEHA19 otthonában.

Remek győzelemnek örülhettek Acélbikáink a DVTK Jegesmedvék ellen az Erste Liga pénteki játéknapján. Niko Eronen együttese végig nagy elánnal játszva, szép gólokat szerezve aratott 5-2-es sikert a miskolciak ellen, s bár ezzel sem tudott elmozdulni a tabella kilencedik helyéről, a mutatott játék és az eredmény alapján talán kaphatott egy olyan lelki töltetet, amivel még elérheti kitűzött céljait az alapszakasz véghajrájában.

Jól jött tehát a siker hokisainknak, akikre vasárnap talán még fontosabb összecsapás vár, ugyanis este negyed hattól Székesfehérváron, a FEHA19 gárdája ellen méretik meg magukat Somogyi Balázsék. A fehérváriak három meccsel játszottak eddig kevesebbek a mieinknél, ezeken hét győzelemnek örülhettek eddig, míg huszonegy alkalommal vesztesen hagyták el a jeget, s így szerzett huszonnégy pontjukkal a tizedik helyen állnak a mezőnyben.

Nagy téttel bír tehát mindkét gárda számára a találkozó, hiszen dunaújvárosi siker esetén maradna némi remény befogni a tabella nyolcadik helyezettjét, ugyanakkor a hazaiak is meg szeretnék ragadni utolsó esélyüket, vagyis egy rendkívül motivált ellenfélre számíthatnak jégkorongozóink. Bízunk benne, hogy elszántságban nálunk sem lesz hiány, s ha azt az odaadó, fegyelmezett játékot láthatjuk együttesünktől, mint pénteken, akkor az idei szezonban harmadszor is le tudjuk győzni Anatolij Bogdanov tanítványait.