május 7, 2024

Ismét az Újpest ellen

Kőkemény csata vár Acélbikáinkra kedden este hat órától az Újpest elleni hazai találkozón.

Felemás napok állnak a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói mögött, akik csütörtökön az Újpest elleni fővárosi mérkőzésen arattak büntetőlövések után 4-3-as sikert, majd a MAC elleni szombati összecsapáson hazai környezetben kaptak ki 5-4-re, így öt találkozót követően a hetedik helyet foglalják el az Erste Liga tabelláján. Sokáig azonban nem nyalogathatták sebeiket Acélbikáink, ugyanis kedden már újabb feladat vár a csapatra, mely este hattól azt az Újpestet látja vendégül a Dunaújvárosi Jégcsarnokban, melyet pár nappal ezelőtt már sikerült legyőznie.

Ez persze nem jelenti azt, hogy könnyű mérkőzés várna Dave Leger tanítványaira, bőven elég, ha csak a két gárda tavalyi csatáiból indulunk ki, ugyanis a 2019/2020-as szezonban egyszer sem sikerült legyőzni a lila-fehéreket hazai környezetben. Abban biztosak lehetünk, hogy a fővárosiak szeretnék tovább nyújtani ezt a sorozatot, s mindent el fognak követni azért, hogy visszavágjanak a csütörtöki vereségért, már csak azért is, mert a két csapatot mindössze kettő pont választja el egymástól a táblázaton.

Ami Acélbikáinkat illeti, az elmúlt két meccsen nyújtott teljesítmény már biztató volt, ugyanakkor vannak még dolgok, amelyekben muszáj előrébb lépnie a Leger-csapatnak ahhoz, hogy végre a rendes játékidő után örülhessen győzelemnek. Az eddigi öt meccsből négyen már az első hat percben gólt kaptak ugyanis a mieink, vagyis a kezdéseken bőven van mit javítani, s ezt a Bikák vezetőedzője is kiemelte a legutóbbi összecsapás után. Dave Leger mellett a játékosok és természetesen a DAB drukkerei is abban bíznak, hogy sikerül hatvan percen keresztül fegyelmezett, jó játékot nyújtania a Bikáknak, s akkor végre hazai pályán is képesek lesznek legyőzni a jó erőkből álló fővárosiakat.

Főoldali kép forrása: UTE