Soha nem adjuk fel!

A Dunaújvárosi Acélbikák csapata 37 forduló után a MOL Liga nyolcadik helyén áll. Tizenegy mérkőzés, tehát majdnem a bajnokság negyede van még vissza. Van-e még esély a feljebb lépésre…?

Talán nem túlzás azt állítani, hogy minden jégkorong iránt érdeklődő tisztában van azokkal a gazdasági változásokkal, amik a dunaújvárosi jégkorongot érintették. A csapat névadó szponzora egyben főtámogatója hosszú évek után kiszállt az Acélbikák mögül – ezzel pedig kétségessé vált a helyi hoki jövője, sokáig kérdőjeles volt, hogy a 2015-16-os MOL Liga szezonban szerepelni tud-e egy profi újvárosi gárda, vagy sem.

Szerencsére a nyár folyamán egyre több kérdőjel egyenesedett ki, s bár megnyirbált, jóval szerényebb költségvetéssel, de elindult egy új fejezet a dunaújvárosi jégkorongban. A csapat szakvezetése fiatal magyar mag köré szintén fiatal külföldi játékosokat szerződtetett Lee Gilbert segítségével, s múlt augusztusban ismét elrajtolt a jeges felkészülés.

Ettől függetlenül legyünk őszinték: mindenki arról suttogott, hogy egy ilyen csapattal ebben a mezőnyben örülhetünk, ha egy-két győzelmet összeszed a Bikák gárdája – körülbelül úgy, mint a néhány éve hasonló helyzetben lévő Újpest. A felkészülési mérkőzések alá is támasztották némileg ezeket a jóslásokat, s egy kicsit fel is erősödtek a negatív hangok, hiszen például a szlovák háromban vitézkedő Léva 9-5-re győzött Lee Gilbert csapata ellen.

Aztán eljött a szeptember 13-i hazai szezonnyitó mérkőzés a Ferencváros ellen, ahol szépszámú publikum előtt egy energikus, hajtós, agilis csapat korcsolyázott jégre, s hiába vesztették el a meccset 5-3-ra a fiúk, a közönség így is vastapssal jutalmazta a produkciót. Végre értelmet nyert az „így ki lehet kapni” mondás, hiszen apait-anyait beleadtak a játékosok. Lehajtott fejjel, vért izzadva tették a dolgukat a tudásuk legjavát nyújtva hatvan percen keresztül – ennél többet nem is lehet kérni! Ez a mentalitás hiányzott helyenként a tavalyi csapatból, ezért nem emlékszünk talán annyira szívesen az egy évvel ezelőtti szezonra. Valószínűleg ebből a szempontból jött jól mindenki számára a vérfrissítés.

Ráadásként jött a második meccs, ahol a toronymagas favorit Miskolc csapatát egy hosszabbításos vereséggel küldték haza Lee Gilbert fiai – mondanunk sem kell, mit jelentett az a győzelem a játékosoknak, a szurkolóknak és a vezetőknek egyaránt. Dávid újra megtréfálta Góliátot. Persze nehéz volt kicsit megemészteni a fordított szereposztást, hiszen éveken keresztül a tápláléklánc csúcsán álltak az Acélbikák. Ugyanakkor új perspektívák nyíltak meg, és mindenki más értékrend alapján ítélhette meg a csapat által mutatott játékot.

Kétségtelen tény, hogy a liga „nagy” csapatai ellen rendre alulmaradtunk, ugyanakkor az sem vitatható, hogy jó néhány mérkőzés nyerhető lett volna, ha egy kicsit rutinosabb, tapasztaltabb a csapat – nem egy alkalommal vezettünk az utolsó percekig, ahol aztán egy-két perces kihagyás eredményeként fordított az ellenfél.

Összességében úgy gondoljuk, hogy egy harcos hokit játszó, munkás csapatot sikerült összeraknia Lee Gilbert vezetőedzőnek. Egy olyan alakulatot, amelynek legnagyobb erénye az, hogy nincs a szótárában a „feladni” szó, és amelyik az utolsó dudaszóig lelkiismeretesen küzd a sokszor jóval erősebb ellenfelekkel szemben.

Ugyanakkor muszáj levennünk egy pillanatra a rózsaszín szemüveget és objektíven megvizsgálni a jelenlegi helyzetet. Bár sokan egy-két győzelemnél nem jósoltak többet a Bikáknak, most mégis 10 rendes játékidős és két hosszabbításos siker van a statisztikákban, ráadásul néhány fordulóval ezelőtt még a rájátszást jelentő pozícióban álltak Peterdiék. Evés közben jön meg az étvágy, s véleményünk szerint elérhető közelségbe került – és reméljük, nem került még ki onnan véglegesen – a play-off helyezés. Ennek fényében fájó talán a leginkább az utóbbi hét fordulóban elszenvedett hét vereség. Ráadásul talán ezeken a meccseken látszott először a szezonban, hogy el-eltünedezett az az akarás és meg nem alkuvó harci szellem, ami korábban a legjellegzetesebb vonása volt a csapatnak.

Azari Zsolt eligazolása, illetve Mike McCann sérülése természetesen komoly fejfájást okozott a stábban, hiszen az első sor két meghatározó egyéniségét vesztette el a csapat. Ugyanakkor például Garrett Milan érkezésével egy robbanékony, ügyes és jó értelemben agresszív játékossal gazdagodott a csapat. Továbbra is hihetetlenül hullámzó azonban a játék. Véletlenül sem szeretnénk belemenni sportszakmai témákba, ugyanakkor érdekes megnézni azt, hogy az utóbbi néhány mérkőzésen hogyan használták ki a Bikák az emberelőnyöket. A legutóbbi Fehérvár elleni mérkőzésen 5 előnyből 0 gólt szereztek. Előtte az UTE ellen ugyancsak 5 előnyből 3 találatot sikerült elérni. Azelőtt a Ferencváros otthonában 4 fórból újra 0 gól született. A Debrecen elleni idegenbeli mérkőzésen viszont 6 előnyből 3-szor is betaláltak a piros-fehérek. Ezek a mutatók is jól példázzák azt, hogy a legnagyobb gond talán az, hogy a csapat egyenletes teljesítményt nyújtson, konstans módon, a hullámvölgyeket minimálisra csökkentve játsszon.

Nyilvánvaló, hogy ennek a helyzetnek a megoldása nem a mi hatáskörünkbe tartozik, sokkal felkészültebb szakemberek foglalkoznak a problémával. Nekünk egy dolgunk van: hinni abban, hogy a DAB képes ebből a helyzetből is felállni. Az utóbbi két mérkőzés azért adhat okot némi bizakodásra. Bár mindkét találkozót elveszítették a mieink, az UTE otthonában is óriásit küzdve álltak fel 3-1-ről és egyenlítettek 4-4-re, majd az utolsó percben kétgólos hátrányt csökkentettek egyre. A Fehérvár ellen pedig véleményünk szerint megvolt az esély a győzelemre – de az egyenlítésre mindenképpen –, a szerencse és Janis Kalnins is kellett ahhoz, hogy minimális, egygólos győzelemmel az Ördögök vigyék haza a három pontot.

Természetesen megkérdeztük az Acélbikák vezetőedzőjét is, mit gondol, mi az oka az elmúlt fordulókban mutatott gyengébb teljesítménynek. – Az elmúlt hat mérkőzésen könnyű gólokat adtunk az ellenfeleinknek. Azok a játékosok, akiknek veszélyt kellene jelentenie a támadásokban egy kissé elcsendesedtek. Jó példa erre Michal Vazan, aki bár folyamatosan hozza a pontokat, tizenhárom mérkőzés óta nem talált be. A gólszerzők minden csapatban fontos helyet töltenek be, és amikor ezek a játékosok asszisztokat szereznek, az nem feltétlenül szerencsés. Úgy gondolom, hogy a a Debrecen elleni két meccsen és az UTE ellen összességében jól játszottunk, Miskolcon két harmadunk nagyon erős volt, a MAC és a Ferencváros ellen pedig kár köntörfalazni, szörnyen játszottunk. A Fehérvár szombaton elkötelezett volt és szívből játszott, megvolt bennük az akarat. A támadójátékunkban óriási szerepe van az emberelőnyöknek, amiket sokkal kiegyensúlyozottabban kell kihasználnunk. Ez is az egyik hátránya a játékunknak: túlságosan is az emberelőnyökön múlik a sikerességünk – ha megnézik a statisztikákat egyenlő létszám mellett szinte alig találunk be. Nem utolsósorban pedig túl sok kiállítást gyűjtünk, ami sajnos szintén sokszor pecsételi meg a sorsunkat. A Fehérvár elleni meccs után a lövő edzést tartottunk, mert továbbra is kissé nehézkes a helyzetkihasználásunk. Azt azonban garantálhatom, hogy ez a csapat nem fog meghátrálni a kihívások elöl és nem fog lehorgasztott fejjel jégre lépni. Van még időnk javítani, de innentől kezdve tényleg semmi hely nincs hibákra!

Peterdi Imre, a DAB kapitánya, a 2008-as magyar válogatott A-csoportos szereplését kiharcoló csapat egyik alapembere a szombati mérkőzés után azt nyilatkozta: dolgozni kell tovább, és mindig csak a következő feladatra koncentrálni – feladni pedig semmiképpen sem szabad. Már csak azért sem, mert a MOL Liga majdnem negyede hátra van még, s a jégkorongban néhány másodperc alatt is láttunk már óriási fordításokat – nemhogy néhány hét alatt. Mi pedig hiszünk neki, mert hinni akarunk neki, hinni akarunk benne! Ne adják tehát fel! Szurkoljanak továbbra is! Megérdemli a csapat! Hajrá, BIKÁK!

-Boda Bence-