Felnőtt hírek

Újabb DAB-siker, ezúttal a Gyergyó ellen

Két nap alatt két győzelemnek örülhetett a DAB jégkorong csapata, mely ezúttal a Gyergyói HK-t múlta felül 3-0 arányban.

A Vasas elleni 4-3-as szombati győzelmet követően ma már a Gyergyói HK ellen léptek pályára a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói. A mérkőzés előtt került sor az Acélbikákkal bajnoki címeket és MOL Liga győzelmeket szerző Sevela Peter búcsúztatására, s a hazai drukkerek abban bíztak, hogy már csak miatta is sikerül szépen zárni a mai találkozót.

Az első harmad derekáig egyenlő erők küzdelmét láthatták a jégcsarnokba kilátogató drukkerek, s ugyan talán egy kicsivel a vendégek voltak aktívabbak, a 12. percben Lencsés kékvonalas lövése átcsúszott Ruczuj lábai között, így a DAB szerezte meg a vezetést (1-0). A lőtt gól után láthatóan felszabadultak az Acélbikák, a 13. percben Mestyán remek találatával tovább növelték előnyüket, s hogy a vendégek még nehezebb helyzetből várják a folytatást, arról Uski gondoskodott a 15. percben (3-0). Az első harmad egyértelműen a Bikáké volt, s a másodikban hiába próbált sebességet váltani az erdélyi alakulat, Zaharcsenko kapus remek napot fogott ki, így bármivel is kísérleteztek a vendégek, az ukrán hálóőr rendre megakadályozta a gyergyói játékosokat a gólszerzésben.

Közben Ruczujra sem lehetett panasz a túloldalon, mert az erdélyiek kapusa a három kapott gól után sem zuhant összes, s több remek védéssel próbálta meccsben tartani együttesét, mert azt érezni lehetett, hogy a negyedik dunaújvárosi találat végleg eldöntené az összecsapást. Újabb gól azonban sem a második, sem a harmadik harmadban nem született, pedig volt esély rá mindkét oldalon, így a DAB mindent összevetve jó játékkal, olykor látványos akciókat is vezetve aratott végül 3-0-s sikert a Gyergyói HK ellen, így pontszámban beérte a már rájátszást érő helyen álló Vienna Capitals II. gárdáját az Erste Liga alsóházának tabelláján.

DAB – Gyergyói HK 3-0 (3-0, 0-0, 0-0)

DAB: Zaharcsenko – Franssila, Lencsés 1, Nagy (2), Németh, Uski 1 (1), Erdélyi, Hruby, Azari, Iossafov, Tóth, Jabornik, Mestyán 1, Dubek, Huovinen, Saluga, Hüffner, Szabó, Barna, Gulácsi (1), Makovics. Vezetőedző: Borbás Gergely.

Gyergyói HK: Ruczuj – Jezsov, Kozma, Constantin, Csergő, Pesztunov, Góga, Orbán, Karpus, Sára, Vorobjev, Bobcek, Nagy, Benedek, Péter, Tomanek, Ferenc, Ivácson, Barabás, Daradics, Elekes. Vezetőedző: Mikael Tisell.

Borbás Gergely: – A mai minden tekintetben a mi meccsünk volt. Sikerült meglepnünk az ellenfelet egy új védekezési formával. Az első harmadban jobb volt a helyzetkihasználásunk, bár mindkét oldalon megvoltak a helyzetek. Ellentétben a múltbéli tapasztalatokkal, tudtuk folytatni a saját játékunkat a második és a harmadik játékrészben is, megvoltak a helyzeteink, három kapuvasat is lőttünk. A második harmad végén veszítettük el egy kicsit a momentumunkat, de jókor jött a szünet, és helyre tudtuk tenni a fejeket. Nagyon örülünk annak, hogy kiváló volt a kapusteljesítményünk és hogy a fiatal játékosainkat is tudtuk használni, akik nagyszerűen megoldották a rájuk szabott feladatot. Nagyon fontos három pontot szereztünk.

Mikael Tissell: – Az eredmény ellenére nem kezdtünk rosszul, de az első gól megfogta a csapatot és nagy törést okozott, hogy gyorsan megkaptuk a második és harmadik találatot is – ez sokkolta a társaságot. A szünetben felhívtam a figyelmet, hogy még negyven percünk van, ami bőven elég a fordításra. Sajnos az első gólt nem tudtuk megszerezni, pedig volt rá alkalmunk, több helyzetet is kidolgoztunk. Egy kicsit fáradtak is voltunk az utazás miatt.

Leave a Reply

298 people follow dab_acelbikak
Twitter Pic VankariK Twitter Pic feherzso Twitter Pic Csozo2 Twitter Pic molnosss Twitter Pic haunted_ Twitter Pic PribekI Twitter Pic frankban Twitter Pic LonaBamb
Invalid username, no pictures, or instagram servers not found
Invalid username, no pictures, or instagram servers not found
Menu Title