április 20, 2024

A Hokiklub Budapest következik

Február 11-én, hétfőn este 8 órakor lép jégre a Hokiklub Budapest ellen a Dunaújvárosi Acélbikák csapata az ERSTE Liga középszakaszában.

A középszakasz alsóházának jelenlegi negyedik és ötödik helyezettje találkozik hétfőn este Budapesten, amikor a Dunaújvárosi Acélbikák látogatnak a Hokiklub Budapesthez. A fővárosiak eddig négy mérkőzésen hat ponttal, a piros-fehérek pedig öt találkozó után nyolc ponttal állnak.

Borbás Gergely, a DAB vezetőedzője a mérkőzés előtt elmondta: – A középszakasznak abban a periódusában járunk, ahol már nem igazán beszélhetünk papírformáról. Ha az utóbbi eredményeket vesszük alapul, akkor minden mérkőzés egy ki-ki meccs, főleg úgy, hogy mi már meccsek óta az életbenmaradásért küzdünk. Ennek tudatában készültünk a következő ellenfelünkre is. A Hokiklub az utóbbi időben javuló formát mutatott, pont ezért nehéz meccsre számítok. Természetesen nyerni szeretnénk a Tüskecsarnokban, hogy életben tartsuk a rájátszásba kerülés reményét!