Felnőtt hírek

Tonnákban mérhető büszkeség

A Dunaújvárosi Acélbikák csapata az Újpest gárdájához látogat január 28-án, vasárnap az Erste Liga következő fordulójában.

Két napon belül második nehéz mérkőzésére készül a DAB az Erste Liga középszakaszában. Bár pénteken, Miskolcon nem sikerült a bravúr, máris itt a lehetőség a javításra, hiszen vasárnap az UTE otthonában lépnek jégre a Bikák. A középszakasz felsőházának eddigi egyetlen fordulójában a két vesztes csapat találkozik tehát, hiszen a lila-fehérek is fiaskóval indítottak: egy gólzáporos mérkőzésen a MAC kerekedett föléjük.

Jason Morgan, a DAB vezetőedzője így nyilatkozott a mérkőzés előtt: – Mindig az a kérdés, hogy hogy veszítünk el egy mérkőzést. Tudtam, hogy egy kicsit rozsdásak leszünk a DVTK ellen, hiszen 12 napos szünetünk volt, ráadásul nem tudtunk teljes kerettel jégre lépni. Sajnos azok közül, akik jégre léptek túl sokan nem tudták a legjobbjukat nyújtani. Ennek ellenére a negyedik sorunk lenyűgözött, Németh, Silló és Nagy hozták a két gólunkat – ráadásul korlátolt jégidő mellett. Gyorsan reagálnunk kell, sok idő nincs kielemezni a hibákat, tanulnunk kell belőlük, és felkészülni a vasárnapi mérkőzésre. Tudom, hogy a csapat egy jobb teljesítménnyel fog előrukkolni, mivel tonnákban mérhető a büszkeség és a karakter az öltözőnkben!

Leave a Reply

305 people follow dab_acelbikak
Twitter Pic molnosss Twitter Pic haunted_ Twitter Pic PribekI Twitter Pic bricknel Twitter Pic frankban Twitter Pic LonaBamb Twitter Pic tothbarn Twitter Pic mathieuo
Invalid username, no pictures, or instagram servers not found
Invalid username, no pictures, or instagram servers not found
Menu Title