május 6, 2024

Hazai kezdés a BJAHC ellen

A Budapest Jégkorong Akadémia elleni hazai mérkőzéssel vág neki az Erste Liga új szezonjának felnőtt együttesünk ma este háromnegyed héttől.

Véget ért a felkészülés a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata számára, s ma már élesben kell bizonyítania a nyáron jelentősen átalakult alakulatnak, mely este háromnegyed héttől a Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club elleni hazai összecsapással kezdi meg az Erste Liga 2022/2023-as szezonjának küzdelmeit. Hokisaink felemás előszezont tudhatnak maguk mögött, több sérülés is nehezítette helyzetüket, s a pályán elért eredmények sem mindig úgy alakultak, ahogy azt a gárda új vezetőedzője, a finn Niko Eronen elképzelte.

A hullámzó játék persze nem számít meglepetésnek, a rendkívül fiatal, körülbelül 23 éves átlagéletkorú keretnek még azért össze kell érnie, s ez nem megy egyik pillanatról a másikra, ugyanakkor a felkészülési találkozókon akadtak már biztató periódusai az alakulatnak, melynek főpróbája is jól alakult, ugyanis egy izgalmas mérkőzésen sikerült legyőzni a FEHA19 alakulatát úgy, hogy több kulcsjátékosára sérülés miatt nem számíthatott a szakvezetés.

Bár a cél a szezon első hazai meccsén is a győzelem megszerzése lesz, nem vár könnyű feladat együttesünkre, ugyanis a fővárosiak a tavalyi és az azt megelőző szezonokhoz hasonlóan ismét igen erős kerettel rendelkeznek. Bár Kangyal Balázs együttesének pár kulcsjátékosa, többek közt Bálizs, Dansereau, Csollák, Izacky is távozott a nyáron, a rutinos maradók, illetve az érkezők (Kornakker, Gőz, Nagy Krisztián) miatt nem mondhatni, hogy komolyan gyengült volna játékereje. Érdekes, izgalmas meccsre számíthatnak tehát drukkereink, akiktől természetesen ezúttal is sok segítséget remél csapatunk, mely mindenképpen szeretné szépen, sikerrel kezdeni az új szezont.