május 10, 2024

A listavezető érkezik

A MAC HKB Újbuda gárdájával néznek farkasszemet Acélbikáink szombaton délután az Erste Liga újabb fordulójában.

Remek győzelmet aratott csütörtökön este Újpesten a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata, mely négy mérkőzést követően két ráadásos győzelemmel és két vereséggel áll az Erste Liga tabellájának nyolcadik helyén. Sokat azonban nem örülhettek a mieink a 4-3-as fővárosi sikernek, mert szombaton már újabb, egy valószínűleg még nehezebb csata vár David Leger tanítványaira, akik délután öt órától a MAC HKB Újbuda gárdáját látják vendégül a Dunaújvárosi Jégcsarnokban.

A fővárosiak remekül kezdték a szezont, első két meccsüket megnyerték, s bár a harmadikon hosszabbítás után kikaptak a címvédő Fraditól, ezt egy újabb hárommeccses győzelmi sorozat követte, ráadásul úgy, hogy ezeken mindössze egyetlen gólt kaptak, így jelenleg hárompontos előnnyel vezetik az Erste Ligát a második, de egy meccsel kevesebbet játszó Brassó előtt. A fővárosiak erősségei egyértelműen a tavaly még szlovák Extraligában szereplő játékosok, Nagy Krisztián és Sofron István is hozza a két pont/meccs átlagot, így rájuk mindenképpen oda kell figyelnie a hazai védelemnek.

A mieink csütörtökön hosszú idő, kilenc nap után játszottak újra tétmérkőzést, s ez az első harmadban meg is látszott a játék pontosságán, ám a folytatásban megmutatták, hogy megfelelő tempóval és pontossággal képesek lehetnek bárkivel felvenni a versenyt. Kiélezett, nagy csatára számíthatnak tehát holnap azok, akik a helyszínen tekintik meg az összecsapást, melyen az eltiltását letöltő Daniel Nilsson visszatérhet a védelembe, így gyakorlatilag legjobb felállásában vághatnak neki a meccsnek Acélbikáink.