Az UTE gárdája lesz csapatunk péntek esti ellenfele a MOL Liga újabb fordulójában.
A debreceni Magyar Kupa vereség után újra teljes csapattal edzett ma csapatunk, mely pénteken este fél héttől hazai környezetben korcsolyázik jégre a MOL Liga újabb fordulójában. Lee Gilbert tanítványainak ellenfele ezúttal a nyáron tovább erősödött UTE gárdája lesz, mellyel először találkoznak a mieink a sorozat 2016/2017-es küzdelmeiben. Az újpestiek jelenleg az ötödik helyen állnak a bajnoki tabellán úgy, hogy eddig lejátszott kilenc mérkőzésükből ötöt nyertek meg, míg négy alkalommal vereséget szenvedtek, s mindössze egyetlen ponttal előzik meg a mieinket, akik ráadásul egy meccsel kevesebbet játszottak holnapi vetélytársuknál.
Ez alapján igen kiélezett csatára számíthatnak azok, akik a helyszínen tekintik meg a mérkőzést, s nem vár mást az összecsapástól a DAB szakvezetése sem, mely természetesen abban bízik, hogy sikerül itthon tartani a ligapontokat. Ezt erősítette meg Strenk Hunor másodedző is, aki érdeklődésünkre elárulta, hogy egy kemény, de látványos mérkőzésre számít, természetesen hazai győzelmet jelentő végeredménnyel.
“Nem lehet más célunk pénteken este, csak a győzelem megszerzése, de tisztában vagyunk azzal, hogy a remélt három pont megszerzése nem lesz egyszerű. Sok játékost nem neveztünk a tegnapi kupameccsre, remélhetőleg ők holnap már teljesen kipihenten vághatnak neki a lilák elleni találkozónak. Kielemeztük vetélytársunkat, egy sokat korcsolyázó, kemény és jó csapat érkezik hozzánk, szóval nagyon munkás mérkőzésre számítunk, melyen természetesen nekünk is rengeteget kell majd dolgoznunk a sikerért. Danyil Kaszkov és Szepessy Máté továbbra is sérült, rájuk nem számíthatunk, s hiányozni fog az eltiltott Becze Tihamér is, s bár azzal tisztában vagyunk, hogy egy második soros csatárt nem könnyű pótolni, lesz azért olyan játékos, aki a helyére tud lépni holnap este is” – fogalmazott Acélbikáink másodedzője.
A találkozóhoz kapcsolódó információ még, hogy a kezdő holnapi korongbedobást “Tippelj és nyerj” játékunk legutóbbi győztesének (Bonivárth Erika) kisfia, Tóth Erik Matyi végzi majd el.
Korábbi híreink
Tóth Gergely az első érkező
Ők már biztosan nem lesznek velünk a következő szezonban!
ÚJ EDZŐI NÉGYES A DAB ÉLÉN