május 6, 2024

Kovács Dávid az Acélbikáknál

A Dunaújvárosi Acélbikák csapatában folytatja Kovács Dávid, aki kapusként segíti a csapatot a következő szezonban.

A fiatal, mindössze huszonegy éves játékos utánpótlás éveit Debrecenben kezdte, majd külföldre szerződött, Ausztriában, Svájcban, illetve az egyesült Államokban is légióskodott, s mint azt elmondta, bízik abban, hogy rengeteget tud fejlődni Dunaújvárosban.

– Nyolc évet jégkorongoztam külföldön ebből két évet töltöttem Ausztriában, öt évet Svájcban és egy évet az USA-ban. Európával összehasonlítva egy teljesen más világ, mind jégkorongban, mind életvitelben, nekem arra volt jó ez az egy év, hogy megismerjem és elsajátítsam az amerikai jégkorong stílust és beleépítsem a játékokba. A vírushelyzet miatt haza kellett jönnöm és szerettem volna kipróbálni magam a magyar profi ligában és itt is minél több tapasztalatot szerezni. Azért választottam az Acélbikákat mert egy fiatalokból álló csapat leszünk, nagy bizonyítási vággyal és úgy gondolom, hogy egy ilyen környezetben én is nagyon sokat tudok fejlődni.