május 6, 2024

Jakob Stan az Acélbikáknál

Újabb szlovén játékossal, ezúttal egy csatárral bővült a Dunaújvárosi Acélbikák csapatának kerete. Jakob Stan is Jesenicéből érkezik a Duna-partra. A mindössze 19 éves játékos korábban a HK Bled korosztályos csapataiban szerepelt, majd Finnországba költözött, ahol a RoKi csapatának lett oszlopos tagja. Az U18-as gárdában 20 mérkőzés alatt 30 pontig, míg az U20-as csapatnál 34 meccsen 9 pontig jutott. A 2022/2023-as szezont, élete első felnőtt szerződésével, már Dunaújvárosban kezdi, ahol ráadásul két fronton is számítanak rá az Acélbikák. Jakobnak mind a felnőtt, mind pedig a junior csapatban lehetősége lesz bizonyítani, ráadásul utóbbiban igen fontos szerep hárul majd rá, mint a csapat egyik vezéregyénisége. Köszöntünk a klubunkban és sok sikert kívánunk!

Mindörökké Dunaújváros!

Tiszta erő, tiszta fej, tiszta szív!
Jégkorong tisztán!

Dunaújvárosi Acélbikák