Felnőtt hírek

Finn bekket igazoltunk

A 25 éves Miika Franssila is a Dunaújvárosi Acélbikák együttesénél folytatja pályafutását.

Lassan véget ér Acélbikáink tizenkét hetes nyári alapozása, csapatunk vezetése azonban továbbra is azon dolgozik, hogy kellőképpen megerősítse felnőtt együttesünk 2018/2019-es játékoskeretét. A közelmúltban már bejelenthettük Oula Uski szerződtetését, ám a remek mutatókkal bíró csatár után ezúttal a szintén finn Miika Franssila Dunaújvárosba igazolásával kedveskedünk az értünk szorítóknak. A 25 éves bekk a Hämeenlinna utánpótlás együtteseiben “tanulta a szakmát”, majd a 2013/2014-es szezonban bemutatkozhatott a finn első osztályban. A 2014-es szezontól a finn másodosztályban, a Mestisben szerepelt, előbb a Peliitat, majd a Hermes csapatainál, utóbbi együttesnél együtt dolgozott új vezetőedzőnkkel, Antti Karhulával is.

Eközben több szép egyéni elismerésnek is örülhetett, mivel a 2016/2017-es szezonban beválasztották a Mestis all-star csapatába, s ebben a szezonban a védők között ő szerezte a legtöbb pontot (41), valamint a legtöbb gólpasszt (37) is. A 182 cm-es és 92 kg-os védő a tavalyi szezont a szintén finn másodosztályú Espoo United csapatánál kezdte, majd a brit Sheffield Steelershez szerződött, mellyel a Kontinentális Kupa harmadik helyén végzett. Csapatunk új hátvédje a jeges felkészülés kezdetén csatlakozik be a közös munkába, s együttesünk vezetése természetesen tőle is jó, eredményes játékot remél a 2018/2019-es szezonban.

Főoldali kép forrása: eliteprospects.com (Timo Savela felvétele)

Leave a Reply

303 people follow dab_acelbikak

Invalid username, no pictures, or instagram servers not found
Invalid username, no pictures, or instagram servers not found
Menu Title