május 9, 2024

Ez nem a mi napunk volt!

Az Acélbikák két komoly rövidzárlatát is kegyetlenül megbüntette a Csíkszereda, mely 10-4-es sikert aratott Dunaújvárosban.

A Brassó elleni hosszabbításos sikert követően sem pihenhettek túl sokat jégkorongozóink, ugyanis ma este hat órától már az Erste Liga egyik favoritja, a Csíkszereda ellen korcsolyáztak jégre hazai környezetben. A DAB hokisainál továbbra sem lehetett ott a keretben az eltiltott Daniel Nilsson, ugyanakkor a tegnap igazolt brit válogatott David Phillips a második bekkpár tagjaként vághatott neki az összecsapásnak.

A kezdés azonban szörnyűen alakult az Acélbikák számára, mert a Csíkszereda szűk másfél perc elteltével emberelőnybe került, majd a fórból Becze révén meg is szerezte a vezetést (0-1). A bekapott gól után sajnos teljesen leblokkoltak a DAB hokisai, így előbb egy eladott korongból Yellow Horn, majd egy újabb emberelőnyből Tousignant vette be a hazai kaput, így a 4. percben már hárommal mentek az erdélyiek (0-3). Jött is az időkérés, ám egy újabb könnyedén elszórt korongból Yellow Horn már a második góljának örülhetett, így igán korán eldőlni látszott a találkozó (0-4). A DAB ekkor kezdett el ébredezni, megvoltak a lehetőségei a szépítésre is, s bár ezekből egyet sem tudott gólra váltani, legalább a hátránya nem nőtt a szünetig.

A második etapra lényegesen harcosabban jöttek ki az Acélbikák, s Dansereau közeli találatával a 23. perc elején szépítettek is, ám hiába cövekeltek le a csíkszeredai kapu előtt a folytatásban is, elég volt egy megingás, s a 28. percben fodor egy szóló után visszaállította a két gárda közti korábbi különbséget (1-5). Hughson kapusnak ekkor lett elege, a helyére Pinczés állt, de sok dolga ekkor még nem akadt, mert továbbra is inkább a vendégek harmadában folyt a játék. A hazai erőfeszítéseket a 36. percben koronázta siker, mikor Kovács egy korongszerzést követően megszerezte a mieink második találatát is, így újra valamivel nyíltabb lett a meccs (2-5). A harmadból hátralévő öt percben bőven volt lehetősége a mieinknek arra, hogy tovább csökkentsék hátrányukat, s bár két alkalommal Pinczésnek is nagyot kellett védenie, a záró etap előtt még pislákolt némi remény a pontszerzésre.

Az utolsó húsz perc eleje azonban ismét borzalmasan alakult hazai szempontból, mert Taratukhin kapu elé lőtt korongja Tousignant hátáról pottyant a hálóba, s ez végleg megtörte az Acélbikákat. A folytatásban sorozatban hibáztak támadásban és védekezésben is a mieink, s ezeket Becze egymás után háromszor is könnyű góllal büntette, így az 50. percben már 9-2-re vezettek a vendégek. A DAB ugyan ekkor sem adta fel a küzdelmet, s Kovács, valamint Pihlqvist révén tizenkilenc másodpercen belül kétszer is betalált, de a véghajrában jött egy újabb nagy hiba, melyből Kuljas kialakította a 10-4-es csíkszeredai sikert jelentő végeredményt.

Mivel az Acélbikák hétvégi, Fradi elleni mérkőzése a fővárosiak újabb koronavírusos megbetegedései miatt elmarad, így a DAB legközelebb csak jövő hét csütörtökön lép majd pályára, vagyis lesz most ideje arra a mieinknek, hogy játékban és erőnlétben is előrébb lépjenek.

DAB – SC Csíkszereda 4-10 (0-4, 2-1, 2-5)

DAB: Hughson – Hruby, Mestyán, Mazurek, Németh, Odnoga – Kovács 2, Phillips (1), Azari, Pihlqvist 1, Török (1) – Dósa (1), Lencsés, Dansereau 1 (1), St. Pierre, Szappanos (2) – Gebei B., Barna, Gebei G., Pozsár. Vezetőedző: Dave Leger.

SC Csíkszereda: Samankov – Flinta, Kulyash 1 (3), Becze 4, Taratukhin (4), Tousignant 2 (1) – Láday (1), Salló (1), Blackwater (1), Maylan, Yellow Horn 2 – Farkas, Gecse H. (1), Bíró (2), Fodor 1, Részegh – Györfy, Szabó, Casaneanu, Gecse O., Rokaly N. Vezetőedző: Jason Morgan.