május 7, 2024

Erdély Botond folytatja Dunaújvárosban

Újabb szezonját kezdi meg az Acélbikák színeiben Erdély Botond. A fiatal védő szintén helyi születésű. Dunaújvárosban ismerkedett meg a jégkorong alapjaival, majd junior éveire Székesfehérvárra, az ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémiához igazolt. A klub színeiben bemutatkozhatott az osztrák ICEJL és ICEYSL korosztályos bajnokságokban is.

Ez idő alatt közel 120 mérkőzésen lépett jégre és segítette győzelemre csapatát. Az utolsó 2 évben már igazi alapembernek számított. Többszörös U20-as válogatott. Felnőtt pályafutásának kezdete is Székesfehérvárhoz köti, a Titánok csapatával kóstolt bele az Erste Liga hangulatába. 4 év után, 2021-ben igazolt „haza” a Dunaújvárosi Acélbikákhoz, ahol legutóbbi idényét 37 mérkőzésen 5 ponttal zárta. Szívből köszöntünk Boti és örülünk, hogy velünk folytatod! Sikeres szezont kívánunk!

Mindörökké Dunaújváros!

Tiszta erő, tiszta fej, tiszta szív!
Jégkorong tisztán!

Dunaújvárosi Acélbikák