május 7, 2024

DAB – FEHA19 edzői értékelések!

Így látták a vezetőedzők a FEHA19 dunaújvárosi vendégjátékát.

Niko Eronen: – Az első harmadot teljes kontroll alatt tartottuk, nagyon sok első osztályú gólszerzési lehetőségünk volt, de nem tudtunk ezekből betalálni, hogy jó helyzetbe hozzuk magunkat a következő játékrészekre. A második harmadtól kiegyenlítettebbé vált a játék, oda-vissza játékkal, de jól védekezett ellenfelünk és a kapusa is kiválóan teljesített, amivel garantálta csapata számára a három pontot. Megértem játékosaink frusztráltságát, senki sem szereti kihagyni a helyzeteket, nagyon sok volt belőlük, ez volt a fő oka annak, hogy kikaptunk ma.
Anatolij Bogdanov: – Nagyon fontos három pont volt ez a mai mindkét csapat számára, de ha őszinte akarok lenni, akkor a nap hőse egyértelműen a kapusunk volt, ez biztos. Az első harmadba nagyon rosszul álltunk bele, nem voltam elégedett azzal, ahogy kezdtünk, de a kapusunk életben tartott minket. Aztán fordult a szerencse, sikerült lőnünk egy szép emberelőnyös gólt, de rövid a padunk, s folyamatosan egyre rövidebb, így az volt a taktikánk, hogy szorosan védekezünk, így tartva távol a gólszerzési lehetőségektől ellenfelünket. A harmadik harmadban ezt meg is csináltuk, de összességében nem volt ez egy egyszerű meccs az edzők számára, ezt a kollégám is megerősítheti. A három pontért jöttünk, ezt meg is szereztük, az eredménnyel elégedettek vagyunk. Nem pont úgy akartuk ezt elérni, ahogy sikerült, de a három pont az három pont. Megyünk tovább.