május 6, 2024

Ponterős finn csatár érkezik

Újabb finn játékossal bővül az Acélbikák kerete, ugyanis a 26 éves Elias Elomaa is a Duna partján folytatja pályafutását.

A tamperei születésű csatár  fiatal éveit az Ilves, a KOOVEE és a Tappara korosztályos csapataiban töltötte, majd a Jokipojat és a KOOVEE támadójaként, már a felnőtt csapat tagjaként, a Mestisben is számítottak rá. 2021-ben a Peliitat-ba igazolt, ahol 49 alapszakasz és 10 rájátszásbeli mérkőzésen összesen 31 pontig jutott. 2022-ben áttette székhelyét Lengyelországba, ahol a KH Torunhoz igazolt. Legutóbbi szezonjában 40 mérkőzésen szerepelt. Ez idő alatt 11 gólt és 22 gólpasszt jegyzett, ezzel csapata egyik legjobbjának számított. Agilis, mindenre elszánt, gyors játékos, aki a pálya bármely zónájában feltalálja magát. Bízunk benne, hogy pontokkal segíti majd csapatunkat a következő Erste Liga szezonban.

(Kép forrása: KH Torun)