május 7, 2024

Hajrávereség Jászberényben

Hiába játszott a mérkőzés nagyobbik részében veszélyesebben ellenfelénél együttesünk, a BJA HC a hajrában lőtt gólokkal kerekedett Acélbikáink fölé a Jászberényben lejátszott Erste Liga mérkőzésen.

Jászberényben, az Erste Liga matiné keretein belül korcsolyáztak jégre Acélbikáink ma délután a BJA HC ellen, s bár a találkozó esélyesének a fővárosiak számítottak, a mieink nagyon fogadkoztak, hogy megtörik rossz sorozatukat.

A nyitány azonban nagyon ijesztően alakult, mert a Kangyal-csapat erősen kezdett, s bár Kovács két ziccert még védett az első két percben, Molnár beleérős találatánál már esélye sem volt a hárításra a 3. percben (0-1). Erre egy kapuvassal válaszoltak hokisaink, a kapu előtt viszont sokkal határozottabbak voltak a “vendégek”, s mikor a 7. percben Culigin vágott be egy kipattanót, már 0-2-es állást mutatott az eredményjelző. A folytatás már sokkal kiegyenlítettebb játékot hozott, az Acélbikák is megérkeztek a meccsbe, de hiába alakítottak ki több helyzetet is ellenfelük ketrece előtt, nem tudtak kifogni Farkas kapuson.

A második felvonás elejét nagyon megnyomták hokisaink, akik az első öt percből négyet a BJA harmadában töltöttek, majd egy szép támadás lezárásaként Hadzinikolic lőtte ki a jobb sarkot a 25. percben (1-2). Ebben a harmadban jobban odafigyeltek a védekezésre a felek, s bár így is több helyzete volt a mieinknek, újabb gólt egészen a 32. percig nem láthattak a meccsre kilátogató drukkerek. Ekkor emberelőnyben adogathatták a pakkot hokisaink, Somogyi jól tálalt Sillanpää elé, aki óriási gólt ragasztott a rövid felsőbe, így a záró etapnak 2-2-es állással vágtak neki a felek.

Az újabb fordulás után is lendületben maradtak Acélbikáink, akik sokat és jól dolgoztak a vezető gól megszerzéséért, de hiába vezethettek két szólót is Farkasra, valamint alakítottak ki nagy helyzeteket ellenfelük ketrece előtt, képtelenek voltak mattolni a BJA ihletett formában védő hálóőrét. Volt azért dolga Kovácsnak is persze, de ő is jól oldotta meg feladatát, egészen az 55. percig, mikor egy eladott koronggal Mozer lódult meg, s kilőtte a bal sarkot (2-3). A gól láthatóan megfogta a mieinket, s mikor az 58. percben Galoha használt ki egy védelmi megingást, eldőlt a mérkőzés, mert a hátralévő időben hiába hozta le kapusát is Niko Eronen, az eredmény már nem változott, így a BJA végül 4-2-es sikerrel vitte el a pontokat Jászberényből.

DAB – BJA HC 2-4 (0-2, 2-0, 0-2)

DAB: Kovács – Svars, Maarnela, Szalma (1), Nemes, Dostalek – Léránt, Blomberg, Hadzinikolic 1, Koskinen (1), Sillanpää 1 – Varga, Sziszak (1), Elomaa, Lorraine, Somogyi (1) – Strenk, Károly, Szabó. Vezetőedző: Niko Eronen.

BJA HC: Farkas – Szabó, Tóth, Keresztes (1), Viikila, Schlekmann – Dóczi, Varga (2), Mozer 1 (1), Galoha 1, Culigin 1 (1) – Vorobjev, Teszlenko (1), Ritter, Nagy, Sági – Ravasz (1), Weidemann, Molnár 1. Vezetőedző: Kangyal Balázs.

Főoldali kép: Várhegyi Erna felvétele