május 7, 2024

Gól nélkül nehéz

Hiába a nagy helyzetek, a kapuk előtt sokkal élesebb házigazda Újpest legyőzte Acélbikáinkat az Erste Liga vasárnapi esti fordulójában.

Az idei szezonban még hibátlan Újpest elleni találkozóval folytatta az Erste Liga küzdelmeit együttesünk ma délután öt órától. A mieink arra készültek, hogy megtörjék a hazaiak jó sorozatát, s az első harmadban nyújtott teljesítményre nem is lehetett rossz szava senkinek, mert lendületesen, jól játszottak Acélbikáink, de hiába akadt több nagy helyzetük is, vagy az utolsó passzokba csúszott hiba, vagy Sági védett bravúrral. Persze volt lehetősége a lila-fehéreknek is, de Tóth is fogta, amit kellett, így az első felvonás gól nélküli döntetlennel ért véget.

A második felvonásban sajnos hamar megtörte a gólcsendet az Újpest, mely Metsavainio találatával már a 23. perc elején megszerezte a vezetést, s hogy a mieink kedve még rosszabb legyen, arról Kovács Alex gondoskodott a 29. perc derekán (2-0). A Bikák igyekeztek ugyan, ám helyzetkihasználásuk megközelítette a FEHA ellenit, így a legnagyobb lehetőségekből sem tudták mattolni Sági kapust a második szünetig.

Az újabb térfélcsere után emberhátrányban kellett védekeznie hokisainknak, s bár ezt pénteken jól megoldották, most az első hátrányból gólt kaptak, így Coatta találata után már eldőni látszott a meccs (3-0). Hokisaink persze nem adták fel, mentek előre, daráltak becsülettel, ám miután Silfver bombája is utat talált a kapuba az 50. percben, már nem volt visszaút. A véghajrában bőven volt lehetőség a szépítésre, ám ma semmi nem jött össze a Bikáknak, így a lehetőségeit jó arányban kihasználó Újpest 4-0-ra legyőzte együttesünket, mely legközelebb Debrecenben korcsolyázik jégre pénteken este hat órától.

UTE – DAB 4-0 (0-0, 2-0, 2-0)

UTE: Sági – Tornyai (1), Kiss D., Kovács S. (1), Kovács A. 1, Kiss P. – Silfver 1, Nyquist, Tiala, Metsavainio 1, Laskawy (1) – Pokorny, Szabó D., Benk, Nádasy, Coatta 1 (1) – Szabó Rácz, Balázsi, Simon. Vezetőedző: Markus Sakari Juurikkala.

DAB: Tóth – Maarnela, Varga, Somogyi, Lorraine, Elomaa – Svars, Sziszak, Sillanpää, Koskinen, Dézsi – Moore, Léránt, Szalma, Nemes, Hadzinikolic – Pinczés, Strenk, Marosi. Vezetőedző: Niko Eronen.