május 11, 2024

Fontos siker idegenben

Korán megszerzett előnyét végig megtartva aratott 3-1-es győzelmet a Gyergyói HK vendégeként a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

A Gyergyói HK elleni találkozóval folytatta az Erste Liga alapszakaszának küzdelmeit ma este fél hattól a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata, melynek nem titkolt célja volt az, hogy visszavágjon ellenfelének az egy héttel ezelőtt Dunaújvárosban elszenvedett 4-3-as vereségért.

A kezdés nem is alakulhatott volna jobban a Bikák számára, ugyanis Dubek éles szögből leadott remek lövésével már a 3. perc elején sikerült megszerezni a vezetést, majd rögtön a középkezdés után Azari hozta helyzetbe Nagy Márkot, aki kilenc másodperccel az első dunaújvárosi gólt követően megszerezte a mieink második találatát is (0-2). A vezetés gyors megszerzése után azonban sorozatban kapta a kiállításokat az Acélbikák alakulata, s ebből az elsőt Jezsov távoli lövésével ki is használta a házigazda, ám a folytatásban jól zárt a DAB védelme, így nem sikerült egalizálnia az erdélyieknek (1-2). A harmad hajrájában ismét a mieink pillanatai következtek, ám hiába került helyzetbe előbb Turtiainen, majd Török is, Gorjacsevszkij nyerte a párharcokat, így a szünethez érve megmaradt a mieink egygólos előnye.

A második felvonás eleje egyértelműen a mieinké volt, ám hiába került ajtó-ablak helyzetbe Azari, majd Pinczés és Turtiainen is, nem sikerült gólra váltani a lehetőségeket. Valamivel jobb helyzetkihasználással akár három-négygólosra is növelhette volna előnyét együttesünk a harmad első tíz percében, ám mivel ezt nem tették meg az Acélbikák, a játékrész derekát követően volt miért izgulnia a mieinknek. Ekkor ugyanis a hazaiak is magukra találtak, több távoli lövéssel veszélyeztették a dunaújvárosi ketrecet, de Pinczés is fogta, amit kellett. A harmad hajrájában Tóth Gergely szerzett szabályosnak tűnő találatot, ám a játékvezetők érvénytelenítették azt, így a harmadik etapnak is minimális DAB-vezetéssel vágtak neki a felek.

A záró felvonás eleje nem hozott túl látványos játékot, egy-egy helyzeten kívül nem nagyon volt mit feljegyezni egyik oldalon sem. A harmad dereka felé közeledve ismét némi fölénybe kerültek a mieink, ám Gorjacsevszkij továbbra is biztosan állt a lábán, így nem sikerült megszerezni a harmadik dunaújvárosi találatot. Az 52. percben nagy lehetőséget kapott a Gyergyó, mert Tóth ütött oda feleslegesen Gógának, amiért négy perces előnybe kerültek a házigazdák, de önfeláldozó védekezéssel kihúzta kapott gól nélkül ezt az időszakot a DAB. Ráadásul, ahogy kiegészültek a mieink, Török szerzett korongot a hazai kapu mögött, majd Uski elé játszott, aki nem hibázta el a ziccert (1-3). A hajrában már biztosan őrizte előnyét együttesünk, mely végül 3-1-es győzelmet aratva csökkentette hátrányát hat pontra a Gyergyóval szemben az Erste Liga tabelláján úgy, hogy mai ellenfele öt mérkőzéssel is többet játszott nála.

A mai találkozó statisztikai érdekessége volt még, hogy a második DAB-találatnál gólpasszt jegyző Azari Zsolt megszerezte 623. pontját (233 gól, 390 assziszt) dunaújvárosi színekben, s ezzel – Ladányi Balázst megelőzve – a klub történetének legeredményesebb játékosa lett.

Gyergyói HK – DAB 1-3 (1-2, 0-0, 0-1)

Gyergyói HK: Gorjacsevszkij – Jezsov 1, Kozma, Csergő (1), Pesztunov, Tomanek (1), Góga, Orbán, Vesutkin, Vorobjev, Ferenc, Nagy, Barabás, Daradics, Ivácson, Benedek, Constantin. Vezetőedző: Mikael Tisell.

DAB: Pinczés B. – Franssila, Erdélyi, Azari 1, Nagy (1), Tóth, Hruby, Jabornik, Török (1), Turtiainen, Uski 1, Lencsés, Léránt, Dubek 1, Iossafov (1), Saluga (2), Mestyán, Makovics, Németh, Pinczés O. Vezetőedző: Corey Bricknell.