május 7, 2024

A három gól újra három pontot ért

Óriási küzdelemben aratott 3-0-s győzelmet a remekül játszó Gyergyói HK ellen az Acélbikák együttese.

Az Újpesten aratott 3-1-es tegnapi győzelem után ma már hazai környezetben kellett bizonyítania a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatának, mely a Gyergyói HK-t látta vendégül az Erste Liga újabb fordulójában. A két gárda szeptemberben már találkozott egymással, s akkor a mieink 4-2-es sikernek örülhettek, de az edzőváltáson átesett vendégek ezúttal a visszavágás reményében húztak korcsolyát a Dunaújvárosi Jégcsarnokban.

A találkozót az Acélbikák kezdték valamivel aktívabban, ám jó öt perc elteltével átvette az irányítást a vendégcsapat, de fölénye meddő volt, s igazán nagy lehetőséget nem sikerült kialakítaniuk a hazai kapu előtt. A Bikák próbáltak zártan védekezni, távoli lövésekre kényszeríteni ellenfelüket, s inkább kontrákból veszélyeztetni, s bár akadt így is lehetőségük a gyergyói ketrec előtt, nemcsak Hughson, hanem Cooke is remekül végezte dolgát, így az első húsz perc után lőtt gól nélkül vonultak pihenőre a csapatok.

A második felvonás már kiegyenlítettebb játékot hozott, melyben már jöttek az emberelőnyök is mindkét oldalon, ám míg a vendégek nem tudtak élni fórjukkal, addig Miroslav Ihnacak tanítványai a harmad derekán Turcotte kettős emberelőnyben szerzett találatával végre megtörték a gólcsendet (1-0). A folytatásban Silló kiállítása alatt nehezedett nagy nyomás a hazai ketrecre, majd a vendégeknek kellett védekezniük emberhátrányban, de Mazurek lövésénél a kapuvas segítette ki a vendégeket, majd a büntetőpadról visszatérő Valdix szólóját védte Hughson, így a záró etapra minimális hazai előnnyel fordultak a felek.

A harmadik harmadban igyekezett fokozni a nyomást a Gyergyó, s bár akadt is lehetőségük a gólszerzésre, Hughson eszén továbbra sem tudtak túljárni a vendégek. Az idő pedig egyre fogyott, ráadásul az 52. percben Dansereau közelről betalált, s ugyan a vendégek szabálytalanságot reklamáltak, a játékvezetők megadták a találatot (2-0). A vendégeknek muszáj volt ekkor már kockáztatniuk, így a DAB többször is lefordulhatott vetélytársáról, de az eredmény a hajráig már nem változott. Az 58. percben a lehető legrosszabb ütemben vitte le kapusát Malcom Cameron, mert a megszerzett korongból Turcotte betalált az üresen hagyott ketrecbe, így az Acélbikák végül 3-0-ra megnyerték a rendkívül izgalmas összecsapást, s újabb sikerükkel megerősítették harmadik helyüket az Erste Liga tabelláján.

Miroslav Ihnacak: – Kiegyenlített erők harcát hozta a mérkőzés, nagyon jól védekeztünk és a kapusunk is remek napot fogott ki. Keményen megdolgoztunk ezért a győzelemért, jár a gratuláció a srácoknak!

Malcolm Cameron: – Két harmadon keresztül veszélyesebben játszottunk a hazaiaknál, sok lehetőségünk volt a gólszerzésre, de lőtt gól nélkül sehol nem lehet meccset nyerni. Az akarással nem volt gond, de az ellenfél kapuja előtt rossz döntéseket hoztunk.

DAB – Gyergyói HK 3-0 (0-0, 1-0, 2-0)

DAB: Hughson – Kovács, Vuorijärvi, Dansereau 1 (1), Mazurek (1), Somogyi (1), Baker (1), Lendák, Azari, Silló, Turcotte 2, Dósa, Hruby, Gulácsi, Németh, Tamás, Ráduly, Wéninger, Gebei, Somogyi N., Subotic. Vezetőedző: Miroslav Ihnacak.

GYHK: Cooke – Ferenc, Rasulov, Antal, Tendler, Valdix, Góga, Kozma, Csergő, Pesztunov, Vorobjev, Lescovs, Nagy, Daradics, Elekes, Sára, Orbán, Barabás, Benedek, Péter. Vezetőedző: Malcolm Cameron.