Tóth Balázs személyében Székesfehérvárról igazolt új játékost a Dunaújvárosi Acélbikák csapata, ezúttal kapus posztra.
A 191 cm magas, 24 éves játékos a MAC utánpótlásában nevelkedett, majd Ausztriába igazolt, ahol Black Wings Linz U18-as és U20-as alakulatainak volt a tagja. 2018-ban érkezett vissza az Erste Ligába, ahol előbb a Vasas HC, majd a Győri ETO HC kapuját őrizte. Az elmúlt esztendőt a FEHA19-nél töltötte, ahol 14 mérkőzésen kapta meg a bizalmat, köztük volt a Dunaújváros elleni két mérkőzés is, ahol kellően bizonyította rátermettségét.
Szintén 2022-ben tagja volt Magyarország Universiade válogatottjának is, ahol Pinczés Olivér és Erdély Botond csapattársaként küzdhetett a minél jobb helyezésért. Csapatunk Jarvinen kapus helyére keresett biztos megoldást és bízunk benne, hogy ezt Bazsi személyében sikerült megtalálnunk.
Korábbi híreink
Tóth Gergely az első érkező
Ők már biztosan nem lesznek velünk a következő szezonban!
ÚJ EDZŐI NÉGYES A DAB ÉLÉN