április 20, 2024

Visszatér a gólvágó

Alexander Pettersson távozik az Acélbikáktól, Hugo Turcotte és Martin Lendak viszont Dunaújvárosban játszik a 2019/2020-as szezonban.

Együttesünk vezetése továbbra is azon dolgozik, hogy minél ütőképesebb csapatot hozzon össze a 2019/2020-as szezonra, éppen ezért az elmúlt napokban több változtatást is végrehajtott a játékoskeretben. Távozik az Acélbikáktól a svéd Alexander Pettersson, aki együttesünk eddigi edzőmeccsein rendre pályára lépett, ám nem tudta meggyőzni a szakvezetést arról, hogy komoly erősítést jelentene a csapat számára.

Kép forrása: dunaujvaros.com

A helyére azonban egy igazi pontgyáros érkezik, ugyanis ismét Dunaújvárosban “terelgeti” majd a pakkot Hugo Turcotte, aki nem lehet ismeretlen együttesünk drukkerei számára. A 28 éves kanadai center a 2017/2018-as szezonban már volt az Acélbikák játékosa, s akkor ugyan csak egy fél szezon jutott neki, azért 25 mérkőzésen így is összeszorgoskodott 29 pontot (19 gól, 10 assziszt). A tavalyi szezonja még jobban alakult, mivel Debrecenben 58 mérkőzésen összesen 86 pontig (38 gól, 48 assziszt) jutott úgy, hogy az alapszakasz legjobb játékosának is megválasztották a magyar bázisú nemzetközi bajnokságban.

Kép forrása: rytirikladno.cz

Nemcsak a csatársorba, hanem a védelembe is érkezett egy légiós a 25 éves Martin Lendak személyében. A 25 éves szlovák bekk (182 cm, 89 kg) kassai nevelésű, itt töltötte utánpótlás éveit is, majd a szlovák és a cseh másodosztályban húzott le több évet. A tavalyi szezont a szlovák Extraligában szereplő Kassa csapatánál kezdte, az idény közben a szlovák második ligában szereplő Hummene gárdájához került kölcsönbe, majd ezt követően a szintén extraligás Liptovsky Mikulas együtteséhez szerződött, s itt is fejezte be a szezont.

Csapatunk vezetése természetesen bízik abban, hogy Hugo Turcotte és Martin Lendak is vezére lesz az Acélbikáknak a 2019/2020-as szezonban.