március 29, 2024

Sikerrel kezdtük az évet

Fontos három pontot szereztek Acélbikáink a megyei rivális Fehérvári Titánok otthonában.

A Fehérvári Titánok elleni megyei rangadóval kezdte meg csapatunk a 2017-es esztendőt ma este hat órától  a MOL Liga 31. fordulójában. A találkozó mindkét gárda számára rendkívül fontos volt, ugyanis a házigazda székesfehérváriak a nyolcba jutásért, míg a mieink a negyedik hely megszerzéséért vannak harcban, vagyis egy izgalmasnak ígérkező összecsapáson mutatkozhatott be csapatunk kispadján a december 31-én kinevezett Heikki Malkia vezetőedző.

A kezdésre mindenesetre nem lehetett panaszunk, mert motiváltan vágtak neki a meccsnek a Bikák, Azari már a harmincadik másodpercben ziccerbe került, de próbálkozását még védeni tudta Lemay. A következő helyzet Nagy előtt adódott, majd az 5. percben Dansereau cselezte be magát a kapu elé, s mivel a hazaiak nem tudták szerelni, elhúzta pakkot Lemay mellett, majd a hálóba húzta azt (0-1). A folytatásban valamivel feljebb jöttek a fehérváriak, de a mérkőzést továbbra is a mieink irányították, akik kevés lehetőséget hagytak ellenfelüknek, de ha sikerült is Koitmaa kapuja elé keverednie a hazaiaknak, a DAB észt hálóőre rendre hárítani tudott. A harmad végén újra megvillantak az Acélbikák, alig egy perccel a szünet előtt Becze adott forintos passzt Kaszkovnak, aki szépen elfektette a hazaiak hálóőrét, s megszerezte a mieink második találatát, így kényelmes előnyből várhattuk a második felvonást. (0-2).

A térfélcsere után három ajtó-ablak helyzetet hagytak sajnos ki a DAB hokisai, akik nem sokkal később emberhátrányba kerültek, de sikerült kivédekezni ezt a két percet. A folytatásban Becze előtt adódott nagy helyzet, majd egy rossz csere miatt kaptunk még egy kisbüntetést, s ebből – egy újabb késleltetett kiállítás alatt – Just már betalált így újra nyílt lett a meccs (1-2). Főleg úgy, hogy a mieink továbbra is hátrányban maradtak, de ezt a fórt már nem tudtak kihasználni a fehérvári alakulat. A 36. percben Szabó Krisztián szabálytalankodott keményen Pál Zalánnal, aki meg is sérült az esetnél, s mivel Lencsés jött azonnal büntetni, ezért őt, valamint a “tettest” is végleg kiállították a játékvezetők. Ugyan a mieink így öt percig emberelőnyben játszhattak, mindössze négy hátvédjük maradt, ezért volt fontos, hogy legalább egy gólt szerezzenek a folyamatos fórból. Ezt szerencsére Azari révén sikerült is megszereznie az Acélbikáknak, így a harmadik húsz perc előtt is a mieink álltak közelebb a sikerhez (1-3).

A szünetben megtudhattuk, hogy sajnos Pál Zalán térde sérült meg a 36. percben elszenvedett szabálytalanságtól, s a fiatal bekket kórházba kellett szállítani, de pontos diagnózis megállapításához valószínűleg további vizsgálatokra lesz szükség. Nem voltak tehát jók az előzmények, ráadásul a harmadik harmadot rosszul is kezdte a DAB, mert egy védelmi megingást Kiss Patrik használt ki ügyesen, így ismét csak egy gól volt a mieink előnye (2-3). A folytatásban azonban már jobban odafigyelt védekezésére a DAB, mely több helyzetet alakított ki ellenfele kapuja előtt, így tartani tudta minimális vezetését. A véghajrába kockáztatott a házigazda, kapusát is lehozva támadta a mieink ketrecét, de gólt már nem tudott szerezni, így két vereség után végre három pontot szereztek a Bikák, s szépen kezdték a 2017-es esztendőt.

Fehérvári Titánok – DAB 2-3 (0-2, 1-1, 1-0)

Fehérvári Titánok: Lemay, Reiter, Krogh, Reisz (1), Szabó P., Vincze (1), Láday (1), Szabó B. (1), Kocsis, Just 1, Vizi, Orbán, Imre, Hamvai, Shupe, Mazzag, Takács, Kiss 1, Varga, Szász, Balogh. Vezetőedző: Kóger István.

DAB: Duschek, Ölander, Hruby, Azari 1 (1), Cseter, Dansereau 1 (1), Ladygin, Lévai, Becze (1), Nagy, Kaszkov 1, Lencsés, Pál, Németh, Borbás, Léránt, Odnoga, Tanka, Török. Vezetőedző: Heikki Malkia.