április 16, 2024

Nehéz szülés volt

Kétgólos hátrányból egyenlített az utolsó hat percben, majd büntetőkkel végül 3-2-es sikert aratott együttesünk a Fehérvári Titánok elleni kupameccsen.

A KMH Budapest elleni 5-0-s nyitány után a Fehérvári Titánok otthonában folytatta a Magyar Kupa selejtezőjének küzdelmeit ma este fél héttől a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata. David Musial tanítványaira finoman szólva sem várt könnyű feladat a megyeszékhelyen, ugyanis ellenfelük a közelmúltban 5-2-re legyőzte az Újpestet, majd a bajnoki címvédő DVTK-tól is sikerült pontot rabolnia. Ennek ellenére abban reménykedtünk, hogy a Csíkszereda ellen elszenvedett hétfői vereség után sikerült javítania együttesünknek, igaz ehhez lényegesen kevesebb hibával kellett játszania csapatunknak annál, mint tette azt az Erste Liga legutóbbi fordulójában.

A mérkőzés első harmadát igyekeztek meg is nyomni az Acélbikák, ám hiába lőttek több mint háromszor annyit kapura, mint ellenfelük (17-5 volt a kaput eltaláló lövések száma a nyitó húsz percben), a helyzetek értékesítésével ezúttal is komoly gondjai voltak a mieinknek. A túloldalon viszont a kevésből is sikerült egyszer betalálni Duschek ketrecébe, így az első szünetre hazai előnnyel vonultak a csapatok. A második felvonásban is fölényben játszottak az Acélbikák, ám ahogy az elsőben, úgy ezúttal sem tudtak élni lehetőségeikkel, s bár ez szerencsére a Titánoknak sem sikerült, így is a vendéglátók várhatták kedvezőbb helyzetből a záró harmadot.

Melyben nem sokat változott a játék képe, a DAB támadott, de továbbra is eredménytelenül, sem egyenlő létszámban, sem emberelőnyben nem ment a Bikáknak, s ahogy az lenni szokott, az 51. percben újra a fehérváriak villantak, s Mazzag góljával révén kétgólosra növelték előnyüket (2-0). Muszáj volt még jobban rálépnie a gázpedálra a mieinknek is, s Novotny 54. percben szerzett találatával vissza is hozták reményeiket (2-1). A véghajrában nagy esélyt kaptak a mieink, miután kettős emberelőnybe kerültek, de ezzel most szerencsére éltek is, s Nageler közeli találatával hosszabbításra mentették a meccset (2-2).

A ráadásban viszont a hazaiak számára nyílt meg a lehetőség a győztes gól megszerzésére, hiszen az öt percből közel négyet emberelőnyben játszhattak, ám Duschek nagy védésekkel óvta meg kapuját az újabb góltól, így jöhettek a rávezetések. Az első három párban a hazaiaktól csak Péter, míg a mieinktől, Odnoga és Novotny is betalált, de hiába ünnepelték győzelmüket a Bikák, a sporik visszaparancsoltak mindenkit a kispadra, ugyanis idén öt-öt büntető dönti el a meccseket. Szerencsére ez sem számított sokat, mert a negyedik párban Duschek újabb védéssel szomorította a hazaiakat, Borbás viszont nem hibázott, így végül a DAB nyert 3-2-re, így továbbra is reális esélye van a négyes döntőbe jutásra.

Fehérvári Titánok – DAB 2-3 (1-0, 0-0, 1-1, 0-0, 0-1) – büntetőkkel

Fehérvári Titánok: Kornakker – Sándor, Vehmanen, Ainsworth, Madácsi, Schoenmakers, Szabó, Takács, Antilla 1, Kiss, Részegh, Imre, Láday (1), Hamvai, Kiss, Mazzag 1, Antal, Erdei, Balogh, Péter (1), Vizi. Vezetőedző: Kóger István.

DAB: Duschek – Hetényi (1), Mestyán, Azari, Izacky (2), Novotny 2, Orbán, Skrypets, Nageler 1, Léránt, Borbás, Lencsés, Hruby, Odnoga, Silló, Németh, Vrana, Erdélyi, Tanka, Nagy, Török. Vezetőedző: David Musial.