március 28, 2024

Megyei rangadóval kezdünk

Az ősi rivális székesfehérváriak ellen kezdjük meg pénteken este fél héttől a MOL Liga 2016/2017-es szezonjának küzdelmeit.

Véget ért a felkészülés jégkorongozóink számára, s pénteken már a 2016/2017-es MOL Liga szezon első tétmérkőzésén kell bizonyítania Lee Gilbert tanítványainak. Az szezonrajt ráadásul nem is lehetne pikánsabb, ugyanis pénteken este fél héttől a megyei rivális Fehérvári Titánok ellen húznak korcsolyát hokisaink a Dunaújvárosi Jégcsarnokban. A két gárda már megmérkőzött egymással a felkészülési időszakban, s a székesfehérvári összecsapáson a hazaiak örülhettek a 4-3-as győzelemnek. Az akkori sikerből elsősorban a Titánok légiósai vették leginkább a részüket, hiszen Shupe és Just is két-két alkalommal mattolta az akkor még az Acélbikák ketrecét őrző Alex Kangast.
Együttesünk számára nagyon sokat jelentene a jó szezonrajt, hiszen a cél egyértelműen az, hogy az idei szezonban eljussunk a rájátszás küzdelmeibe, amihez minden pontra égető szüksége lesz a Bikáknak. Különösen úgy, hogy a 2016/2017-es idény rendkívül kiegyenlítettnek ígérkezik, vagyis óriási harcot fognak vívni egymással a csapatok azért, hogy bejussanak a legjobb nyolc közé.

Tisztában van a péntek esti nyitány fontosságával csapatkapitányunk ifjabb Azari Zsolt is, aki szerint a nyári felkészülésre tervezett munkát becsülettel elvégezték, s bár eredményeik felemásak voltak, az mindenképpen biztató, hogy az öt lejátszott edzőmeccsük mindegyikén megnyerték az utolsó harmadot, ami azt feltételezi, hogy fizikálisan semmi gond nincs a csapattal.
“A Titánok elleni mérkőzés nem csak a szezon nyitómeccse lesz, hanem egyből egy megyei rangadó is, méghozzá az ősi rivális székesfehérváriak ellen. Azt gondolom, hogy minden dunaújvárosi jégkorongozó tisztában van azzal, mit jelent a fehérváriak ellen játszani, így ellenük nincs szükség extra motivációra, hiszen a történelmi ellentét minden játékost egyértelműen feltüzel. Nagyon bízom abban, hogy ezt a hazai közönség is átérzi, s szép számban látogatnak majd ki szurkolóink a holnap esti összecsapásra, melyen nem lehet más célunk, csak a győzelem megszerzése” – fogalmazott ifjabb Azari Zsolt.

Nagyon várja a szezon első mérkőzését együttesünk vezetőedzője, Lee Gilbert is, aki természetesen bízik abban, hogy az Acélbikák sikerével ér véget a mérkőzés, ám mint azt elárulta, ezért nagyon keményen meg kell dolgozni a fehérváriak ellen.
“Készen állunk a szezonkezdetre, megfelelően felkészültünk, s nagyon várjuk már a holnapi találkozót. A fehérváriak elleni meccs egy igazi rangadó lesz, melyen gyors, változatos játékra számítok. A közelmúltban már játszottunk holnapi vetélytársunkkal, de akkor még a felkészülés elején jártunk, s biztos vagyok abban, hogy ezúttal sokkal jobb teljesítményre leszünk képesek. Persze ez nem lesz könnyű, s ahhoz, hogy győzni tudjunk, hatvan percen keresztül nagyon keményen kell majd dolgoznunk, fizikálisan és fejben is száz százalékot kell nyújtanunk. Tisztában vagyok azzal, hogy mit jelent egy mérkőzés a székesfehérváriak ellen, nagyon elszántak vagyunk, s egyértelműen a győzelemért korcsolyázunk jégre, hiszen ahhoz, hogy elérjük a rájátszást, minden pontra nagy szükségünk lesz” – árulta el Acélbikáink kanadai szakvezetője.

A mérkőzéssel kapcsolatos információ még, hogy a kezdő korongejtést Lassingleitner Fruzsina, volt válogatott karatéka, önkormányzati képviselő, valamint a Jószolgálati Otthon Liget közi intézményének gondozottja, Volek István közösen végzik majd el.

A DAB játékoskerete a 2016/2017-es szezonban

Kapusok: Duschek Dávid, Maxmilian Baca, Lajcs Marcell.

Hátvédek: Horváth Dávid, Hruby Gellért, Nyikolaj Ladigin, Lencsés Tamás, Lévai Máté, Magosi Erik, Pál Zalán, Brandon Pfeil.

Csatárok: Azari Zsolt, Becze Tihamér, Benjamin Rubin, Borbás Gergely, Justin Cseter, Keegan Dansereau, Danyil Kaszkov, Léránt René, Mátyásy Bence, Nagy Márk, Odnoga Mátyás, Szepessy Bálint, Szepessy Máté, Tanka Lőrinc.