április 20, 2024

Lőczi Árpád az Acélbikáknál!

Lőczi Árpád személyében újabb tehetséges hokissal erősítette meg játékoskeretét együttesünk.

A MAC saját nevelésű játékosa 2017-ben mutatkozott be a felnőttek között, egy évet játszott kölcsönben a Vasas csapatánál, majd a 2018/2019-es szezonban lehetőséget kapott a MAC Extraligás együttesében, de ebben a HK Budapest színeiben az Erste ligában is játszott.

Az igazolásról a játékos is megkérdeztük:

– Úgy gondolom, hogy mindenki életében szükség van a változásra, és nálam ez a pillanat most jött el. Olyan csapatban szerettem volna játszani, ahol akár fiatal magyarként is lehet meghatározó szerepkörben játszani. A város sem lesz ismeretlen számomra, mert 13 évesen játszottam egy évet Dunaújvárosban. Akkoriban a szurkolók is fergeteges hangulatot csináltak a csarnokban, remélem jövőre sem lesz ez másképp. Elégedett lennék, ha egy olyan csapat alakulna ki, aki az első meccstől az utolsóig a maximumát nyújtja, és ezáltal sikerül meglepetéseket okoznia a ligán belül.

Kép forrása: MAC (Mudra László felvétele)