március 29, 2024

Kiszenvedte a győzelmet a DAB

Fordulatos meccsen győzték le a Vienna Capitals II együttesét az Erste Liga péntek esti fordulójában a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói.

A Vienna Capitals II elleni hazai mérkőzéssel folytatta az Erste Liga küzdelmeit ma este hat órától a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata. Antti Karhula együttesében bemutatkozhatott a héten igazolt Dubek Vladimir is: a rutinos center a harmadik sorban kapott lehetőséget a DAB finn mesterétől, aki egyértelműen győzelmet várt tanítványaitól a tabella tizedik helyén álló osztrákok ellen. A mérkőzés azonban jókora, közel másfél órás csúszással kezdődött, mert a vendégeken kifogott a közlekedés, s csak nem sokkal hét óra után érkeztek meg a csarnokba.

A közjáték azonban nem zavarta meg a mieinket, erősen kezdtek, s már a 4. perc elején megszerezték a vezetést Iossafov remek lövésével (1-0). A folytatás azonban nem volt ennyire fényes, mert a bécsiek is felvették a ritmust, többször is nehéz helyzetbe hozták Garbacz kapust, ám a fiatal hálóőr állta a rohamokat. A túloldalon is akadt helyzet szép számmal, ám egészen a harmad hajrájáig nem sikerült újabb gólt elérnie a Bikáknak, ám a 19. percben Jabornik is megvillant, s még nyugodtabban szemlélhettük az összecsapást (2-0). Úgy tűnt, hogy ez a nyugalom kissé ráült csapatunkra is a második felvonásban, mert játékosaink egyik kapu előtt sem koncentráltak maximálisan. Ezekből előbb kimaradt helyzetek, majd bécsi ziccerek születtek, s bár Garbacz a 30. percig védett mindent, a harmad derekán azonban egyáltalán nem érdemtelenül szépített a Capitals (2-1).

Ez a találat alaposan meg is zavarta a mieinket, másfél perccel később Saari felső sarkos lö9vésével egyenlített a bécsi alakulat, majd a 32. percben Maxa ment el szólóban, s már a vendégeket juttatta vezetéshez (2-3). Jött is a hazai időkérés, ám ekkor ez sem segített, mert a 35. percben a félpályáról nézett be egy pattogó korongot a DAB hálóőre, s kezdett meglehetősen csúnyán festeni hazai szempontból az eredményjelző (2-4). A bajban szerencsére tudtak újítani az Acélbikák, s alaposan ráléptek a gázpedálra, a 37. percben Makovics szépségdíjas góljával visszajöttek egyre, majd Uski harcolt meg a korongért, s hozta kihagyhatatlan helyzetbe Iossafovot, így a 38. percben kezdődhetett minden elölről (4-4).

A harmadik etapot ismét nagy elánnal kezdték az Acélbikák, több tiszta ziccerük is volt a vezetés megszerzésére, de a túloldalon Garbacz sem unatkozott, mert a bécsiek megugrásaiban is rendre ott volt a gólveszély. Ami nem ment ziccerből, az összejött egy jól eltalált lövésből, mert a 49. percben Erdélyi lőtt kapásból nagy gólt a bal kapuvas mellé, s végre ismét a DAB-nál volt az előny (5-4). A vendégek mindent elkövettek az egyenlítésért, a többször is bizonytalankodó dunaújvárosi védelem mellett akadt is lehetőségük az egyenlítésre, de Garbacz több komoly bravúrt bemutatva őrizte a hazai vezetést. Az 56. percben eldőlt a mérkőzés, mert Azari remek keresztpasszából Saluga lőtt laposan a jobb alsóba, s bár a bécsiek kapusukat lehozva próbáltak feljebb zárkózni, az utolsó percben török Viktor egy üres kapus góllal lezárta a vártnál is izgalmasabb találkozót, melyen azért a DAB igazolta a papírformát, s végül 7-4-es győzelmet aratott.

DAB – Vienna Capitals II 7-4 (2-0, 2-4, 3-0)

DAB: Garbacz – Erdélyi 1, Jabornik 1 (1), Iossafov 2, Turtiainen, Uski (1), Franssila, Léránt, Nagy (1), Tóth, Török 1, Mestyán, Hruby, Azari (1), Dubek (1), Saluga 1, Lencsés, Szabó, Borbás (2), Makovics 1, Németh (2). Vezetőedző: Antti Karhula.

Vienna Capitals II: Holzer – Saari 1 (1), Satmark (1), Kittinger (1), Ranftl, Schlögl (1), Pelz, Wolf (1), Hiltunen, Maxa 1, Reyn, Pallierer, Piff, Artner, Bauer (1), Pohl 1, Rohm. Vezetőedző: Santeri Heiskanen.

Antti Karhula: – Nem volt a legkönnyebb kezdés, a nagy késés miatt. Kétgólos előnyt azért ettől függetlenül nem szabad így eladni. Az előny kényelmessé tett minket, azon gondolkoztak a fiúk, hogy kinek hány pontja lesz ma este és ezt nem szabad. Az ellenfél keményen dolgozott, korcsolyázott, a második harmadban úgy tűnt, mi vagyunk a juniorok, nem ők. A harmadik harmad jobban sikerült, de boldog nem vagyok a ma mutatott játéktól. Most jön egy kis szünet, ami alatt egy kicsit rendet lehet tenni a fejekben.

Santeri Heiskanen: – Végig izgalmas, jó meccs volt, az utolsó pillanatig kiélezett volt. 4-2-nél nagy esélyünk volt a pontszerzésre, emiatt csalódott is vagyok egy kicsit. Fejben az utolsó pillanatokban nem jó megoldásokat választottunk, de így is volt a legvégén is esélyünk.