április 19, 2024

Jótékony győzelem a Titánok ellen

Nagy csatában aratott 2-1-es győzelmet a Fehérvári Titánok elleni megyei rangadón a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

A Titánok elleni megyei rangadóval folytatta a MOL Liga küzdelmeit ma este a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata, mely természetesen a siker reményében várta a székesfehérvári fiatalok elleni összecsapást. Ehhez képest az első harmadot nagyon enerváltan, sok hibával kezdték a házigazdák, így a vendégek nem csak tartani tudták a döntetlent, hanem egy emberhátrányos megugrás végén a vezetést is megszerezték Krogh góljával a 13. percben (0-1). A Bikák sajnos továbbra sem találták a játék ritmusát, vagy a passzokba, vagy a befejezésekbe csúszott rendre hiba, így hiába szorongatták a lelátón helyet foglaló drukkerek a helyi kórház gyermekosztálya számára hozott plüssállatokat, csak nem akart megszületni a “macidobálást” elindító első dunaújvárosi találat.

Erre egészen a 36. percig kellett várni, mikor Azari éles szögből leadott lövése tréfálta meg Lemay kapust, végre repülhettek is a plüssök, s hogy a DAB szurkolóinak kedve mg jobb legyen, arról az eltiltott Becze helyén játszó Németh Péter gondoskodott, aki a 37. percben már a Bikákat juttatta előnyhöz (2-1). Az térfélcsere után végleg lezárhatta volna a találkozót Lee Gilbert alakulata, ám hiába alakított ki legalább hat ajtó-ablak ziccert a DAB, a befejezéseknél nem koncentráltak a játékosok, így egészen a hajráig izgulhattunk a sikerért. Az 57. percben Láday szúrta meg Ozols-t egy végleges kiállításért, ám ebből az emberelőnyből is majdnem gólt kapott együttesünk, de Just szólóját bravúrral védte Duschek, megmentve ezzel az Acélbikákat, akik komoly nehézségek után 2-1-re megnyerték a találkozót, amivel feljöttek a MOL Liga negyedik helyére.

DAB – Fehérvári Titánok 2-1 (0-1, 2-0, 0-0)

DAB: Duschek, Ozols, Hruby, Dansereau (1), Cseter (1), Azari 1, Pfeil, Ölander, Németh 1, Borbás (1), Kaszkov (1), Lencsés, Ladigin, Odnoga, Nagy M., Tanka, Lévai, Pál, Mátyásy, Léránt. Vezetőedző: Lee Gilbert.

Fehérvári Titánok: Lemay, Krogh 1, Takács, Kocsis, Just, Pillók, Szabó B., Láday, Hamvai, Shupe, Mazzag, Imre, Reiter A., Varga, Szász, Balogh, Korbuly (1), Prácser, Erdei, Sofron, Tóth. Vezetőedző: Kóger István.

Főoldali kép: dunaujvaros.com (Sándor Judit felvétele)