április 20, 2024

Jaakko Turtiainen a DAB hatodik légiósa

A 27 éves finn szélső finn elit ligában szereplő Hämeenlinna együttesétől érkezik Acélbikáinkhoz.

Megvan együttesünk hatodik, utolsó légiós igazolása, ugyanis Dunaújvárosban folytatja pályafutását a finn Jaakko Turtianen is. A 27 éves szélső szülővárosában, Helsinkiben ismerkedett meg a jégkoronggal, a HIFK csapatában töltötte utánpótlás éveit úgy, hogy közben tagja volt az U18-as és U20-as válogatottnak is, s két világbajnokságon is részt vehetett. A 2010/2011-es szezonban mutatkozott be a finn elit ligában, ahol a HPK színeiben több, mint száz mérkőzésen lépett pályára.

A 2014-es szezontól a finn másodosztályban (Mestis) szereplő Jukurit játékosa volt, itt két idényt húzott le, s 54 pont (29 gól, 25 assziszt) került a neve mellé. Az elmúlt két szezonban ismét a Hämeenlinna együttesét erősítette, mellyel a finn elitliga mellett a Spengler Kupán is jégre korcsolyázhatott. A 182 cm-es, 86 kilogrammos csatár 202 Liiga-meccs (13 gól, 22 assziszt) tapasztalatával érkezik az Acélbikákhoz, s remélhetőleg Dunaújvárosban is sok szép pillanattal örvendezteti meg drukkereinket.