március 29, 2024

Hiába a jó kezdés

Az első harmadban még vezetett, ám a folytatásban visszaesett játéka, így 3-1-es vereséget szenvedett együttesünk az Újpest vendégeként.

A MAC-tól elszenvedett 5-3-as hazai vereség után Újpesten vendégeskedtek ma este a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói, akik pénteken hiányzó három játékosukkal a fedélzeten, végre teljes csapattal vághattak neki a lilák elleni Erste Liga összecsapásnak. Mivel az újpestiek a nyáron tovább erősödtek, ezért kíváncsian vártuk, mire lesznek képesek játékosaink idei második tétmeccsükön, s bár az első öt-hat perc inkább a házigazdáké volt, a folytatásban egyre inkább vetélytársa fölél nőtt David Musial együttese. A mieink letámadásával nem nagyon tudtak mit kezdeni a fővárosiak, több hibát is elkövettek, s bár Izacky már a nyolcadik percben betalálhatott volna, a tizedik elején már nem hibázott, s Nageler remek keresztpasszát éles szögből vágta védhetetlenül a vas alá (0-1). A gólt követően is nagy fölényben játszott csapatunk, mely sorozatban fordult le ellenfeléről, de hiába került Blagoy, Silló, Németh, majd Novotny is komoly helyzetbe, sajnos Sila kapus eszén nem tudtak túljárni, így “csak” egygólos előnyből várhattuk a folytatást.

A második felvonásban viszont nagyot változott a játék képe, mert egy érezhetően élesebb Újpest jött ki a jégre, s mivel ezúttal a mieinken volt a hibázás sora, így több helyzetet is kialakítottak a házigazdák, ám ezeket szerencsére elhibázták. Bő ötpercnyi játékot követően azonban nagy esélyt kaptak a Bikák egy négyperces emberelőny formájában, ám ebből is a liláknak volt helyzetük, a mieinknek még felállni is nehezen sikerült. Miután kiegészültek a házigazdák, Ropret szerzett érvénytelen találatot, ám Varga távoli lövésénél már nem volt esélye Duscheknek, így a 32. percben megérdemelten egyenlítettek az újpestiek (1-1). Egyből sürgősebb lett a DAB-nak is, s többször is feltűntek Sila ketrece előtt, ám hátul továbbra is nagyon bizonytalanok voltak, s ezt végül Kiss Dániel használta ki a 39. percben, így a második harmad végén már az újpestiek álltak közelebb a sikerhez (2-1).

A harmadik etap elején újra emberelőnyben támadhattak a Bikák, sajnos ismét eredménytelenül, majd Léránt verekedte át magát három emberen, de a lövésre már nem volt ereje. A túloldalon Becze ütött kapuvasat, majd Benk hibázta el a kihagyhatatlant, s bizony az újpestiek közelebb voltak előnyük növeléséhez, mint a mieink az egyenlítéshez. A játékrész derekán Azari volt kénytelen szabálytalankodni a ziccerben kilépő Beczével szemben, de az emberelőnnyel az újpestiek sem tudtak mit kezdeni szerencsére, így az utolsó hat-hét percre maradt még izgalom. Elég volt azonban egy újabb komoly védelmi hiba, s Pichler négy perccel a meccs vége előtt eldöntötte a meccset, főleg úgy, hogy Azari újabb kiállítása miatt az utolsó három percből kettőt emberhátrányban kellett játszania a mieinknek (3-1). A hajrára sajnos már nem maradt izgalom, mert a lilák könnyedén megtartották előnyüket, így a DAB az első fordulóhoz hasonlóan ezúttal is kétgólos vereséggel jöhetett le a jégről.

UTE – DAB 3-1 (0-1, 2-0, 0-0)

UTE: Sila – Hegyi, Varga 1, Pichler 1, Roczanov, Turbucz, Kiss D. 1, Kiss R., Becze, Sikorcin (1), Sági, Dósa, Huba, Benk, Cseter, Ropret, Pokornyi, Pápa, Schmál, Nemes, Szalma. Vezetőedző: Szilassy Zoltán.

DAB: Duschek – Hetényi, Erdélyi, Blagoy, Vrana, Azari, Orbán, Skripets, Nageler (1), Izacky 1, Novotny, Lencsés, Hruby, Odnoga, Silló, Németh, Léránt, Tanka, Nagy, Borbás, Török. Vezetőedző: David Musial.