március 28, 2024

Fordulatos győzelem

A védekezésben elkövetett hibák ellenére is háromgólos győzelmet arattak Acélbikáink a Hokiklub Budapest vendégeként.

A tabella utolsó előtti helyén álló Hokiuklub Budapest otthonában, a Tüskecsarnokban korcsolyáztak jégre Acélbikákink az Erste Liga vasárnapi fordulójában. a mérkőzés esélyesének egyértelműen a mieink számítottak, ám egy komoly figyelmetlenségből már az első percben megszerezte a vezetést a házigazda. Sokáig nem örülhetett az előnynek a fővárosi alakulat, mert fél perccel később Hruby lövése csúszott át a gólvonalon (1-1). A következő gólra a harmad derekáig kellett várni, ám ezt ismét nem a DAB szerezte, mert egy újabb eladott korongból Godó vette vissza a vezetést a vendéglátóknak (2-1). A hátrány szerencsére jó hatással volt a mieinkre, mert a 12. percben Iossafov bombázott a jobb felsőbe egy buli után, majd a két perc elteltével Erdélyi húzta fel ugyanoda a pakkot, s mikor a 16. percben Makovics is behúzott közelről egy kipattanót, kezdhettünk megnyugodni (2-4).

Talán túlságosan is, mert a harmad vége előtt a volt dunaújvárosi Szappanos szépített az álláson, majd a második felvonás elején két és fél perc alatt újabb két gólt kaptak Acélbikáink, így nemcsak elolvadt az előny, hanem újra a Hokiklub állt közelebb a sikerhez (5-4). A kapuba jött is Sevela, s egy kicsit a védelem is feljavult, ám támadásban rengeteg volt a pontatlanság, így a harmadik etap előtt továbbra is a fővárosiak vezettek. Az utolsó harmadra egy lényegesen harapósabb DAB jött ki a jégre, s bár a hazaiak a játékrész derekáig tartani tudták magukat, a hajrá már egyértelműen a mieinké volt. Az 50. percben Franssila ért bele gólt érően Iossafov passzába, majd szűk egy perc múlva Dubek hozta helyzetbe Némethet, aki nem hibázott (5-6). Fél perc múlva ismét Németh vette be a budapestiek ketrecét egy távoli lövéssel, s hiába kért időt Dusan Kapusta, újabb egy perc elteltével Iossafov emberelőnyből is betalált, végleg eldöntve ezzel a fordulatokban gazdag mérkőzést, melyet 8-5-re nyerték az Acélbikák, akik a három szerzett pontjuk ellenére is maradtak az Erste Liga tabellájának hatodik helyén.

Hokiklub Budapest – DAB 5-8 (3-4, 2-0, 0-4)

HK Budapest: Kiss (Gadácsi) – Szécsi, Orbán, Petres, Sátek 1, Szappanos 1 (1), Lakatos, Csíki, Egyed, Godó 1, Szűcs 1, Lévai, Jancsó, Horváth, Köllő, Izsák, Bernáth, Berendi, Vajda, Németh Á. Vezetőedző: Dusan Kapusta.

DAB: Garbacz (Sevela) – Jabornik, Erdélyi 1, Uski, Saluga, Török, Franssila 1, Léránt, Borbás (1), Turtiainen (2), Nagy, Hruby 1 (2), Dubek (4), Iossafov 2 (1), Azari, Lencsés (1), Szabó, Pinczés O., Németh P. 2 (1), Makovics 1. Vezetőedző: Antti Karhula.