március 29, 2024

Egyre távolabb a rájátszástól

Sorozatban második meccsén maradt lőtt gól nélkül együttesünk, így nem volt esélye a pontszerzése a Titánok elleni székesfehérvári találkozón.

A szezon egyik legfontosabb meccse várt Acélbikáinkra ma este a Titánok otthonában, ugyanis ahhoz, hogy bejussunk a mini rájátszásba, mindenképpen nyerni kellett volna a székesfehérváriak ellen.

Acélbikáink úgy is vágtak neki a meccsnek, ahogy azt reméltük, igyekeztek ráerőltetni a hazaiakra játékukat, de hiába adtak munkát Horváth kapusnak, a hazaiak hálóőre állta a rohamokat. A 13. percben hiába szereztek gólt a mieink, kézpassz miatt nem adták meg a gólt a játékvezetők. Ami az egyik oldalon nem sikerült, a másikon igen, mert 15. percben egy blokkról levágódó pakkot Kóger vágott a mieink ketrecébe, így hiába nyertük a lövési mutatót 12-8-ra, mégis a hazaiak vonulhattak minimális fórral a szünetre.

A fordulást követően sajnos több alkalommal is emberhátrányba kerültünk, s bár az elsőt még sikerült kivédekezni, a másodikból már betaláltak a vendéglátók, még nehezebb helyzetbe hozva ezzel a Bikákat a 31. percben (2-0). Mentünk előre, de jött egy újabb hátrány, s bár ezt még megúsztuk, miután kiegészültünk, Ambrus második gólja után már 0-3-as állás miatt szomorkodhattunk.

A harmadik etapban futott az eredmény és ellenfele után együttesünk, ám az ellenfél kapuja előtt továbbra sem hoztuk meg a jó döntéseket, így nem sikerült szűkíteni a két gárda közti különbséget. A fegyelmezetten játszó hazaiak egy ellentámadás végén Lundin góljával zárták le a meccset az 54. percben, s mivel a hátralévő időben sem tudtak ellenfelük kapujába találni Acélbikáink, végül a Titánok örülhettek a 4-0-s győzelemnek, s ezzel együtt annak is, hogy hét fordulóval az alapszakasz vége előtt már öt ponttal megléptek együttesünktől az Erste Liga tabelláján.

Titánok – DAB 4-0 (1-0, 2-0, 1-0)

Titánok: Horváth D. – Dolinar, Mingazov, Lundin 1 (1), Ambrus Cs. 2 (1), Krasnican (1) – Reiter (1), Dobmayer, Keceli-Mészáros, Fekete, Dudkin – Farkas, Kóger 1, Csiszer (1), Mayer (1), Alapi – Nochta, Győrffy, Parragi, Jábor. Edző: Anatolij Bogdanov.

DAB: Krajcovic – Pozsár, Bubnov, Stuchlik, Szappanos, Ribcsik – Bobcek, Lescovs, Szűcs, Török, Németh P. – Szécsi, Erdély, Pinczés O., Horváth Á., Németh Á. – Druja, Tamás, Lőczi, Marosi, Gebei. Edző: Leo Gudas.