március 28, 2024

Biztos siker a Brassó ellen

Magabiztos, 6-2-es győzelmet aratott a Brassó elleni találkozón csapatunk, melyben két góllal mutatkozott be a héten igazolt Michal Vazan.

A Brassó elleni mérkőzéssel folytatta a MOL Liga küzdelmeit pénteken este a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata. Lee Gilbert tanítványai az idei szezonban kétszer találkoztak mai vetélytársukkal, s mindkét alkalommal nyerni tudtak, így ma sem lehetett más céljuk, mint a győzelem megszerzése.
Együttesünk új játékost avatott a szlovák Michal Vazan személyében, aki Azariékkal egy sorban lépett jégre. Az első percekben bőven akadt munkája Duscheknek, akit emberelőnyben tesztelt a Brassó, de kapusunk több alkalommal remekül védett. Miután kiegészült a Dunaújváros ritmust váltott, nagyobb sebességre kapcsolt, ezzel együtt átvette a játék irányítását. Borbás, majd Németh bombáját fogta Fülöp, majd a 8. percben ismét emberhátrányba kerültünk, ezúttal Rasulov ült le két percre. Ezt szerette volna kihasználni a kékvonalról leadott lövéssel Zsók, de Duschek időben zárta össze a mamutot. A folytatásban mindkét együttes több lehetőséget alakított ki, de a hálók, egészen a 18. percig érintetlenek maradtak. Ekkor kettős emberelőnybe kerültek a Bikák, melyet Németh villámgyorsan kihasznált (1-0).

A második húsz perc eleje csendes játszadozással indult, melyet Sprencz kiállítása szakított meg, de az emberelőny adta lehetőséggel nem tudott élni a DAB. A Brassó viszont az öt az öt elleni játékból a 25. perc végén egyenlített, amikor Márton egy, a védőkről lecsorgó korongot vágott a kapuba (1-1). Az, hogy minden kezdődhetett elölről felrázta a csapatokat, akik tetszetős, jó tempójú játékot bemutatva szórakoztatták a közönséget. Azari kiállítása borzolta fel kissé a kedélyeket az egyébként nagyon sportszerű összecsapáson, melyből csaknem hazai találat született. Vazan lépett ki szólóban, aki Fülöpre vezette rá a korongot, de a Brassó kapusa bravúrral védett. Németh próbálkozott távolról, majd rossz csere miatt csapatbüntetést kapott a Brassó, melyet új játékosunk, Vazan használt ki (2-1). Alig telt el pár perc, újabb hazai találatnak örülhettünk. Ekkor Németh visszatett korongját Hruby nagy erővel, a kék vonalról lőtte a kapu jobb alsó sarkába (3-1).

A DAB a kétgólos előny birtokában nyugodtabban kezdhette a harmadik felvonást, melyet a vendégek nagyon komolyan véve, mindent egy lapra feltéve kitámadtak. Ezt bosszulta meg Vazan, aki remek korongszerzést követően vitte el a kapu előtt keresztbe a korongot, melyet aztán nagy erővel lőtt az ellenkező alsó sarokba (4-1). Az igazi pofont azonban Smith osztotta ki egy újabb góllal (5-1), ezzel padlóra küldve a sárga mezes vendégeket. Ettől kezdve a találkozót győztesen lehozni már formalitás volt, melyet, ha erre Virág találata szépségtapasz is volt (5-2), hiszen arra egy percen belül Revák válaszolt (6-2), ilyen különbséggel is megérdemelten nyert a hazai csapat. Folytatás vasárnap a Fehérvár ellen.

DAB – ASC Corona Brasov 6-2 (1-0, 2-1, 3-1)

DAB: Duschek, Rasulov (1), Smith 1 (1), Azari (1), McCann (1), Vazan 2, Lencsés, Hruby 1, Peterdi (1), Borbás (1), Bushbacher (1), Léránt, Dörök, Németh 1 (2), Szepessy B. (1), Revák 1 (1), Pál, Nagy, Mátyásy, Magosi, Odnoga. Vezetőedző: Lee Gilbert.

ASC Corona Brasov: Fülöp, Mihály Á. (2), Nagy Cs. (1), Molnár, Fodor, Petres, Imecs, Zsók, Virág 1, Bíró M., Tranca (1), Sprencz, Bíró O., Bíró G., Páter, Márton 1, János. Vezetőedző: Keresztes Ottó.