Felnőtt hírek

Vereség nagy csatában

Háromgólos hátrányból felállt, de a több kulcsjátékosát is nélkülöző DAB végül 5-3-as vereséget szenvedett a MAC elleni szezonnyitón.

Hazai környezetben, a nyáron alaposan megerősített MAC ellen kezdte meg az Erste Liga küzdelmeit ma este a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata. David Musial tanítványai azonban nem a legjobb előjelekkel várták a találkozót, mert játékengedély híján három erősségük, Jakub Izacky, Daniel Nageler, valamint Silló Arnold sem állhatott a cseh vezetőedzőnk rendelkezésére.

A mérkőzés erősebben kezdte a fővárosi alakulat, mely alig négy perc elteltével a fin Jokila távoli lövésével megszerezte a vezetést, ám erre hamar válaszoltak a mieink, akik Pozsgai kiállítását használták ki pillanatok alatt, s Hetényi közeli találatával egalizálni tudtak (1-1). Túl sokáig nem örülhettünk azonban a gólnak, mert egy védelmi kihagyást Terbócs büntetett húsz másodperccel később, s bár a Bikák jól küzdöttek, mivel gyakorlatilag minden sorukból hiányzott egy-egy játékos, így elég sok pontatlanság csúszott a játékukba. Ennek ellenére is volt lehetőség az egyenlítésre, ám a harmad hajrájában kialakított helyzeteket sajnos nem sikerült belőni, így sovány hátrányból várhattuk a folytatást.

A második felvonás eleje sajnos ismét az ellenfél elképzelései szerint alakult, s köszönhetően két igen komoly egyéni hibának, előbb Garát, majd nem sokkal később Brown is bevette Duschek Dávid ketrecét (1-4). Az Acélbikák azonban tetemesnek tűnő hátrányuk ellenére sem adták fel a küzdelmet, igyekeztek feljebb kapaszkodni, s ha helyzetből nem is, de Odnoga jól eltalált lövésével a sikerült feljönniük kettőre a harmad vége előtt nem sokkal, így a záró etap ígért még izgalmakat (2-4).

Főleg úgy, hogy a harmadik húsz percet nagyon jól kezdték a Musial-tanítványok, s Novotny remek góljával már a második percben feljöttek egy találatra (3-4). A folytatásban felváltva forogtak veszélyben a csapatok, hazai oldalon Németh és Blagoy veszélyeztettek többször is, de Duschek sem unatkozott, s többször is bravúrral járult hozzá ahhoz, hogy maradjon egyenlítései esély a hajrára is. Két perccel a meccs vége előtt kapusát lehozva próbált meg egalizálni együttesünk, ám Nagy Krisztián egy üres kapura szerzett góllal lezárta a találkozót, melyet végül 5-3-ra nyert a MAC, de járt a taps az Acélbikáknak is, akik erősen tartalékosan is alaposan megnehezítették a liga egyik favoritjának dolgát.

David Musial: – Nagyon elégedett vagyok a játékosaimmal, mindenki nagyon jól dolgozott. Soha nem hallottam még arról, hogy három játékosnak se érkezzen meg a játékengedélye egyszerre. Emiatt sajnos a teljes taktikánk, a soraink szétestek, mindent a semmiből kellett felépíteni alig néhány perc alatt. Remélhetőleg hétfőn már teljes csapattal tudunk kiállni Újpesten.

Majoross Gergely: – Kapkodó, ideges volt mindkét fél, ahogy az egy első meccstől elvárható. A legtöbb, amit egy ilyen mérkőzésből ki lehet hozni, az egy győzelem, ezt szerencsére sikerült megoldanunk.

DAB – MAC 3-5 (1-2, 1-2, 1-1)

DAB: Duschek – Hetényi 1, Erdélyi, Blagoy, Vrana, Azari, Orbán, Szkripec, Novotny 1, Borbás, Török, Hruby, Léránt, Lencsés, Odnoga 1, Németh, Nagy M. Vezetőedző: David Musial.

MAC: Bálizs – Garát 1, Pozsgai, Dansereau, Brown 1, Orban, Vokla, Cunningham, Terbócs 1, Nagy K. 1, Jokila 1, MacAulay, Kovács, Somogyi, Nagy G., Klempa, Fejes, Mestyán, Tóth G., Molnár, Majoross. Vezetőedző: Majoross Gergely.

Leave a Reply

307 people follow dab_acelbikak
Twitter Pic kisjoe24 Twitter Pic SzilardU Twitter Pic log511 Twitter Pic arpad122 Twitter Pic _fdanka_ Twitter Pic bhavadi1 Twitter Pic jamesant Twitter Pic akosp_99
dunaujvarosiacelbikak
19
 Photos
537
 Followers
6
 Following
Ma este Csíkszeredában folytatódik a párharc, iszonyatosan fontos lesz a következő meccs! Szurkoljatok a Bikáknak! #dab #dunaujvarosiacelbikak #jégkorong #tisztán #icehockey #playoffsFebruár 20-án és 21-én, kedden és szerdán játssza első két Erste Liga negyeddöntő mérkőzését a Dunaújvárosi Acélbikák csapata az SC Csíkszereda ellen a Dunaújvárosi Jégcsarnokban. Mindkét mérkőzés 18 órakor kezdődik! Ott lesztek??
#dab #dunaujvarosiacelbikak #jégkorong #tisztán #icehockey #quarterfinalsEldőlt: a Csíkszeredai Sportklub ellen negyeddöntőzünk! Február 20-án, kedden 18 órakor kezdünk Dunaújvárosban! Hajrá, BIKÁK! #dab #dunaujvarosiacelbikak #jégkorong #tisztán #icehockey #playoffs #quarterfinalsMa délután 17 órától az Újpest vendégeskedik a Dunaújvárosi Jégcsarnokban! Jó lenne győzelemmel búcsúztatni a középszakaszt! Hajrá, BIKÁK! #dab #dunaujvarosiacelbikak #jégkorong #tisztán #icehockey
Fotó: @benbodaÓriási csata várható holnap a Tüskecsarnokban! Legutóbb itthon megvertük a MAC csapatát, de a fővárosból biztosan nehezebb lesz pontokkal hazatérni! Ti ott lesztek? #dab #dunaujvarosiacelbikak #jégkorong #tisztán #icehockey
Fotó: @benbodaFebruár 5-én, hétfőn 20 órától a DVTK Jegesmedvék csapatát fogadja a DAB! A MAC elleni győzelem után újabb óriási csatára van tehát kilátás! Minden szurkolásra szüksége lesz a fiúknak! Hajrá, BIKÁK! #dab #dunaujvarosiacelbikak #jégkorong #tisztán #icehockeyÓriási győzelmet aratott a DAB a MAC ellen! Szép volt, fiúk! #dab #dunaujvarosiacelbikak #jégkorong #tisztán #icehockey #winAlig két óra és kezdünk! Hajrá, BIKÁK! #dab #dunaujvarosiacelbikak #jégkorong #tisztán #icehockeyKészítsétek a torkokat és tenyereket, hiszen február 2-án, pénteken 18 órától kőkemény csatára van kilátás a Dunaújvárosi Jégcsarnokban: a MAC érkezik az Erste Liga középszakaszának következő fordulójában! #dab #dunaujvarosiacelbikak #jégkorong #tisztán #icehockey
Menu Title