Felnőtt hírek

Vereség a hibák ára

A mindkét kapu előtt sokat hibázó DAB sem tudta megnehezíteni a Ferencváros dolgát, mely 6-2-es sikert aratott a Dunaújvárosi Jégcsarnokban.

A remek formában lévő, legutóbbi tizenkét meccsén győztes FTC-Telekom elleni hazai meccsel folytatták az Erste Liga alapszakaszának küzdelmeit ma este hat órától a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói.

Ugyan a fővárosiak már az első percben kaptak egy hosszú emberelőnyt, az első két ziccert a DAB alakította ki, ám Nagy Márk ajtó-ablak helyzete és Azari közeli lövése sem hozta meg a hazai szurkolók által várt eredményt. A túloldalon nem volt hiba a célzásnál, mert a 7. percben Walls egy szép lövéssel vezetéshez juttatta a fővárosiakat, majd nem sokkal később egy hazai korcsolyáról pattant Sevela mögé a korong, s hogy a DAB drukkereinek kedve még rosszabb legyen, arról Tóth gergő gondoskodott, miután négy hazai játékos gyűrűjében húzta a korongot Sevela ketrecébe. Jött is azonnal a kapuscsere, majd Jabornik kettős fórból igyekezett ébresztőt fújni a Bikáknak, ám elég volt egy újabb komoly védelmi kihagyás, s az első harmad utáni szünetre 4-1-es Fradi-előnnyel vonultak a felek.

A második harmad elején egy szerencsés Nagy Márk találattal sikerült feljebb zárkóznia az Acélbikáknak, s bár a folytatásban bőven volt lehetősége a házigazdáknak arra, hogy újabb gólt, gólokat szerezzenek, a befejezésekbe rendre hiba csúszott, így nem sikerült még nyíltabbá tenni a meccset. Akadt persze dolga a csereként beállt Garbacznak is, ám a fiatal hálóőr megoldotta a feladatot, így a harmadik húsz perc ígért még izgalmakat (2-4).

A harmadik felvonás elején emberelőnyben, egyenlő létszámban, de még hátrányban is több lehetősége volt az Acélbikáknak arra, hogy még feljebb zárkózzanak, ám vagy a kapuvas, vagy Arany Gergely meghiúsította ezeket a reményeket. A Fradinak azonban helyzet sem kellett az újabb gólhoz, mert egy újabb óriási hazai hiba után Tóth Renátó ért bele eredményesen egy belőtt korongba az 50. percben, majd nem sokkal később Fitzgerald paskolta be éles szögből a hazai kapuba a pakkot, végleg lezárva ezzel a találkozót, melyen a Fradi végül 6-2-re nyert a mindkét kapu előtt rengeteget hibázó Acélbikák ellen.

DAB – FTC-Telekom 2-6 (1-4, 1-0, 0-2)

DAB: Sevela, (Garbacz) – Erdélyi, Jabornik 1, Iossafov (1), Turitainen (1), Uski, Franssila, Léránt, Nagy M. 1, Tóth G., Török, Hruby, Mestyán, Azari, Dubek, Saluga, Lencsés, Pinczés, Borbás, Makovics, Németh. Vezetőedző: Antti Karhula.

FTC-Telekom: Arany – Boros, Rantanen, Fitzgerald 1 (1), Nagy G. (1), Tóth A. (1), Hegyi, Sarcia (1), Rafaj (3), Tóth R. 2, Walls 2, Jászai, Karmeniemi, Farkas, Pavuk, Tóth R., Hardi, Roczanov (1), Tóth G. 1. Vezetőedző: Fodor Szabolcs.

Antti Karhula: – Rosszul kezdtünk egy jó csapat ellen. Tudom, hogy sokszor elmondtam, de egyszerűen nem szabad ennyi buta hibát elkövetnünk. A második harmad sokkal jobban sikerült, ki kellett volna egyenlítenünk, annyi helyzetünk volt. A végén volt egy kettős előnyünk is, majdnem két percig, az volt az utolsó esélyünk érzésem szerint. Okosabbnak kell lennünk és be kell ütnünk legalább néhányat az ajtó-ablak helyzetekből. Nyilván oka van annak, hogy ennyi meccset nyernek. Összeszedetten, kevés hibával játszanak. Nem rohantak át rajtunk, de könyörtelenül kihasználták azokat a helyzeteket, amiket tálcán kínáltunk nekik. A saját statisztikánk szerint 9-9 gólszerzési lehetősége volt mindkét csapatnak, ebből 5-az-5 elleni játék mellett ők hat, mi pedig mindössze egy gólt szereztünk. Ez sajnos megpecsételte a sorsunkat.

Fodor Szabolcs: – Annak ellenére, hogy gyors vezetést szereztünk, nem játszottunk jól. Igazából nem korcsolyáztunk úgy, ahogy tudunk, rengeteg eladott korong volt. Dicséretes volt, hogy az egész csapat odatette magát, és harcolt minden egyes korongért. Kiemelném a hátrányos játékunkat. Örülök, hogy Dunaújvárosban tudtunk nyerni, mert itt mindig nehéz!

Leave a Reply

303 people follow dab_acelbikak

Invalid username, no pictures, or instagram servers not found
Invalid username, no pictures, or instagram servers not found
Menu Title