április 20, 2024

Vereség a Fradi ellen

Küzdött, hajtott, de a kapu előtt határozatlan volt a DAB jégkorong csapata, így a Fradi 3-1-es sikert aratott a két gárda ma esti felkészülési mérkőzésén.

A Debrecen ellen aratott 5-3-as győzelem után ma a Ferencváros hokisai ellenében húztak korcsolyát a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói. Lee Gilbert együttese már gyakorlatilag a MOL Liga keretével állt ki a találkozóra, vagyis jelenlegi állás szerint a az amerikai Phil Busbacher, a szintén amerikai Mike McCann, az orosz Timur Rasulov, valamint a kanadai Brad Smith alkotják majd a DAB 2015/2016-os légiós különítményét.

Timur Rasulov

DSC_0543

Brad SmithDSC_0551

Phil BusbacherDSC_0546

Mike McCannDSC_0604

Térjünk azonban rá a mérkőzésre, melyet nem kezdett rosszul együttesünk, de hamar kiderült az is, hogy hiába érnek fel gyorsan az ellenfél kapuja elé a csapat tagjai, védekezésben azért akadnak még hiányosságok. Különösen a zöld-fehérek első, légiós sora állította nehéz próbatétel elé az Acélbikákat, s bár helyzetek adódtak mindkét oldalon, a 15. percben Kiss Gábor emberelőnyös találatával a fővárosiak szerezték meg a vezetést (0-1).DSC_0609
A második felvonásból még két perc sem telt el, amikor Szepessy Bálint kapu elé lőtt korongjába Mike McCann ért bele gólt érően, de nem örülhettünk sokáig az egyenlítésnek, mert két perccel később Galló használta ki a hazai védelem megingását, s egy ajándékba kapott koronggal meg sem állt a DAB hálójáig (1-2). DSC_0610 A folytatásban mindkét gárda nagy erőket mozgósított az újabb gólért, gólokért, s bár bőséggel akadt lehetősége Lee Gilbert tanítványainak, a Fradi kapuja előtt rendre rossz megoldásokat hoztak az Acélbikák, így nem tudtak faragni hátrányukon. DSC_0617

Különösen az emberelőnyök gyatra kihasználása volt fájó, főleg azért, mert az 50. percben a Fradi második fórját is gólra váltotta, s Rafaj találata után már érezni lehetett, hogy innen nincs visszaút a Bikáknak. A hátralévő tíz perces becsülettel végigdarálta együttesünk, de a kapu előtt elfogyott a tudomány, így a zöldek kihúzták újabb kapott gól nélkül, s végül 3-1-es sikert arattak.DSC_0635 Hokisaink legközelebb idegenben lépnek pályára, szombaton este a szlovák harmadik ligában szereplő Léva vendégeként igyekeznek tovább csiszolni játékukat.DSC_0638

DAB – FTC 1-3 (0-1, 1-1, 0-1)
DAB: Lindoff (Duschek) – Smith, Revák, Bushbacher, Borbás, Peterdi, Hruby, Rasulov (1), Azari, MacCann 1, Szepessy M., Léránt, Dörök, Sijka, Szepessy B. (1), Németh P., Pál, Nagy M., Odnoga, Mátyássy, Magosi E. Vezetőedző: Lee Gilbert.