április 19, 2024

Újra Újpesten az Acélbikák!

Nincs megállás, ma este hét órától ismét a fővárosban korcsolyázik jégre együttesünk.

Miután Dunaújvárosban is legyőzte az UTE gárdáját, 2-0-s előnyre tett szert a Dunaújvárosi Acélbikák együttese a fővárosiak elleni MOL Liga negyeddöntőben. A párharc azonban négy nyert mérkőzésig tart, vagyis továbbra sem dőlt még el semmi, mindössze annak örülhetnek a DAB drukkerei, hogy kedvenceik lényegesen kedvezőbb helyzetből várhatják a sorozat ma este hét órakor kezdődő újabb felvonását. A negyeddöntő harmadik találkozójára azonban az Újpest otthonában kerül sor, s az borítékolható, hogy a lila-fehérek egy pillanatig sem fogják feladni a párharcot, s ma is mindent elkövetnek majd azért, hogy szépíteni tudjanak. A mieink természetesen szeretnék megakadályozni ebben ellenfelüket, s ha olyan összeszedetten tudnak játszani, mint tették azt az első két összecsapáson, akkor erre minden esélyük meg is lesz. Ezt erősítette meg Strenk Hunor másodedző is, aki szerint az elszántsággal az Acélbikáknál sincsen semmi gond.

“Való igaz, hogy most kedvező a helyzetünk, de ez még nem jelent semmit, a remélt továbbjutáshoz még kettő mérkőzést meg kell nyernünk. Eddig remekül működött a védekezésünk, s kapusunk is megadja azt a stabilitást, amire szükségünk van egy ilyen nehéz párharcban.A ma esti összecsapáson is nagyon nagy küzdelem vár ránk, de játékosaink rendkívül motiváltak, egységesek, s arra készülnek, hogy ma is legyőzik az újpestieket. A második meccs után még igyekezetünk javítani pár játékelemen, remélhetőleg ez látható is lesz a mai mérkőzésen. A párharc első két találkozóján rengeteg segítséget kaptunk szurkolóinktól, amiért nem lehetünk eléggé hálásak, s remélhetőleg ma is sokan szurkolnak értünk a fővárosban” – fogalmazott az Acélbikák másodedzője.