április 16, 2024

Újabb fontos meccs vár az Acélbikákra

A kupasiker után a MOL Ligában is legyőzné együttesünk a lila-fehéreket.

Remek játékkal aratott 5-2-es sikert az UTE elleni szerdai Magyar Kupa összecsapáson a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata, mely ma este újra a lila-fehérek ellen méreti meg magát, ám ezúttal idegenben, a MOL Ligában korcsolyáznak jégre Heikki Malkia tanítványai. Az alapszakasz hajrájában egyre komolyabb tétje van minden mérkőzésnek, s ma sem lesz ez másként, ugyanis a hazaiak, valamint a mieink számára is rendkívül fontos az este hat órakor kezdődő fővárosi összecsapás. A lila-fehérek ugyanis hatalmas harcban vannak a MAC gárdájával a második hely megszerzéséért, míg a DAB ugyan jelenleg a hatodik helyen áll a tabellán, még van esélye előrébb lépni, s ezért mindent igyekeznek is elkövetni az Acélbikák.

A két csapat az idei szezonban négy alkalommal találkozott eddig egymással, s bár az első három meccset az UTE nyerte, legutóbb már a mieink örülhettek a sikernek, s mint azt Strenk Hunor másodedző érdeklődésünkre elárulta, a kupasiker után kellő önbizalommal felvértezve várják a budapesti összecsapást is.

“Sokat jelentett számunkra, hogy le tudtuk győzni az újpestieket, hiszen az idei szezonban ezt szerdáig még nem sikerült véghezvinnünk. Akadtak ugyan hiányzóink legutóbb, ráadásul Dansereau igen korán kivált a játékból, ám két harmadon keresztül nagyon jól játszottunk, s ugyan a harmadik felvonásra egy kicsit visszaestünk, túl passzívak voltunk, végül megérdemelten győztük le ellenfelünket. Ez lesz a célunk ma is, bár azzal tisztában vagyunk, hogy idegenben még nehezebb feladatunk lesz, ugyanakkor, ha a szerdán mutatott játékunkat három harmadon keresztül meg tudjuk ismételni, úgy van esélyünk. Sajnos a betegségek minket is utolértek a hét második felében, s Borbás Gergely játéka erősen kérdéses a mai mérkőzésen, de remélhetőleg ő is rendelkezésünkre tud állni, s akkor gyakorlatilag a legerősebb felállásunkban vághatunk neki a rangadónak” – fogalmazott a Dunaújvárosi Acélbikák fiatal másodedzője.