április 19, 2024

Újabb edzőmeccs vár a Bikákra

A MOL Liga újonca, a HK Beograd ellen korcsolyázik jégre ma este együttesünk.

A Debrecen elleni 2-1-es siker után sem pihenhetnek túl sokat jégkorongozóink, akik ma már újabb felkészülési mérkőzést játszanak. Lee Gilbert vezetőedző csapata este fél héttől a MOL Ligában újonc HK Beograd együttesét látja vendégül a Dunaújvárosi Jégcsarnokban. A mérkőzés igen érdekesnek ígérkezik, hiszen a belgrádi csapatról gyakorlatilag semmit nem lehet tudni, ám az figyelmeztető jel lehet a mieink számára, hogy mai vetélytársunk csütörtökön este Székesfehérváron mérette meg magát, s csak szoros csatában kapott ki 4-2-re a Titánoktól úgy, hogy két harmadot követően még döntetlenre álltak a felek.

Együttesünket, illetve szurkolóinkat érintő fontos információ még, hogy csütörtökön eldőlt az is, hogy a mieink első MOL Liga találkozóját, az eredetileg szeptember 10-ére kiírt Fehérvári Titánok elleni megyei rangadót az azonos időben, Dunaújvárosban sorra kerülő MTK – Ferencváros mérkőzés miatt egy nappal korábban, szeptember 9-én, este fél héttől játsszák le a csapatok.