április 18, 2024

Tanulj és jégkorongozz Dunaújvárosban!

Felhívás!

Kedves ifjúsági korú jégkorongozó gyerekek!

A Dunaújvárosi Acélbikák Hoki Klub és a Rudas Közgazdasági Szakgimnázium egy közös programot indít középiskolába készülő (tehát 8. osztályos), illetve középiskola első, vagy második osztályos tanulóknak.
Ha jégkorongozol, szeretsz játszani, szeretsz sporttal foglalkozni, gyere el Dunaújvárosba április 7-9-ig az U18-as edzőtáborunkba, ahol bemutatjuk, hogyan fogunk a programban részt vevő játékosokból kiváló sportszakembereket és eredményes jégkorong játékosokat képezni a középiskolás tanulmányaik alatt is!

Az edzőtábor április 7-én, pénteken délután kezdődik, hogy mindenki ide tudjon érni az iskolából, és április 9-én vasárnap ebéd utánig fog tartani, hogy még legyen idő a hétfőre esedékes leckéket megírni. Az itt töltött három nap alatt ifj. Azari Zsolt, Borbás Gergely, Strenk Hunor és egy külföldi vendégedző vezérletével, mini edzőtábor keretein belül lehet megmutatni magatokat, és azt, hogy mennyire számolhatunk veletek mint az utánpótlás, vagy esetlegesen a felnőtt csapat játékosa.
A legjobb és legkeményebben dolgozó játékosok akár már jövőre bemutatkozhatnak a felnőtt csapatban és belekóstolhatnak az évről évre fejlődő MOL Liga-mérkőzések világába is! A jégkorong edzések mellett marad majd idő, hogy bemutassuk a Rudas Közgazdasági Szakgimnáziumot és Kollégiumát, ami modern és baráti körülményeket biztosít, és kiváló pedagógusoktól tanulni, valamint Sportedzői szakképesítést/végzettséget szerezni a 4-5 éves középiskolai tanulmányok alatt.

A Rudas Szakgimnázium Sport ágazatán erre számíthattok:
„4 évfolyamos szakközépiskolai osztály. A 12. évfolyam végén a közismereti tantárgyak mellett az ágazati szakmai tantárgyakból is kötelező érettségi vizsgát tesznek a tanulók. Az érettségi vizsga után rövidebb (egy éves) időtartam alatt megszerezhető az ágazatra épülő OKJ-s szakképesítés. Az idegen nyelv a tanuló választásától függően angol vagy német, tudásszint szerint szervezett csoportokban. A felsőfokú továbbtanulásra felkészít. Az aktív sportolókat ebbe az osztályba várjuk.”

Az ágazati alapozó tantárgyak:
●    Anatómia – élettani ismeretek
●    Edzéselmélet
●    Edzésprogramok gyakorlata
●    Terheléstan
●    Gimnasztika elmélet és gyakorlat
●    Masszás
●    Svédmasszás gyakorlat
Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

Az érettségivel megszerezhető szakképesítés: Regeneráló balneoterápiás masszőr

Ágazatra épülő OKJ-s képzés: Sportedző (a sportág megjelölésével)

A Dunaújvárosi Acélbikák Hoki Klub pedig vállalja, hogy a programban részt vevő jégkorongozókat a legmodernebb és leghatékonyabb módszerekkel fogja fejleszteni, hogy a lehető legrövidebb idő alatt egy másik „szakmát” is elsajátítsanak, és képesek legyenek a város MOL Liga csapatában bemutatkozni, egyszersmind profi jégkorongozóvá válni! Az eddigi tapasztalataink alapján a Dunaújvárosi Acélbikák felnőtt csapata ideális hely a fiataloknak: amennyiben valaki szeretne a MOL Ligában lehetőséget kapni, s esetleg innen egy-két jó szezon után egy nívósabb bajnokságba igazolni (gondolunk itt például a Fehérvár EBEL csapatára, vagy a magyar jégkorong válogatottra, ahol évről évre a legjobb Dunaújvárosban nevelkedett játékosok viszik a prímet). A középiskolai tanulmányok alatt a klub az évfolyamnak megfelelő képzésben (a Kanadai Sportszövetség által kifejlesztett LTAD-módszert alapul véve) fogja részesíteni a sportolókat, ezzel megteremtve az esélyét annak, hogy valaki komoly felnőtt jégkorongozóvá váljon. A klub az egyébként normális heti edzés és mérkőzés órák mellett a tantervben szereplő testnevelő órákban (heti 4 délelőtti óra), a szakmai gyakorlati órákban és a kötelező önkéntesség alatt is vállalja, hogy legjobb tudása szerint neveli a gyerekeket, nem csak a profi jégkorongra, de a civil életben való boldogulásra is.

Ha felkeltette az érdeklődésedet a lehetőség és ráérsz 2017.04.07 és 2017.04.09. között, akkor jelentkezz az alábbi e-mail címen a következő adataiddal:
–    Név, születési idő
–    Lakcím
–    Korábbi és mostani klub(ok), ahol játszol/játszottál
–    Mikor kezdtél el jégkorongozni
–    Melyik középiskolába jársz (ha 8. osztályos vagy, melyik iskolába jelentkeztél és hová vesznek fel)
–    Rövid, pár mondatos bemutatkozás magadról

Kérlek, jelentkezzetek, illetve bármilyen kérdéssel kapcsolatban bátran írjatok erre az e-mail címre: dabu18tabor@gmail.com

A táborral kapcsolatban a közeljövőben újabb információkkal jelentkezünk még, ugyanakkor a jelentkezéseket már most sok szeretettel várjuk!

Az edzőtábor teljesen INGYENES, mind az étkezés, mind a szállás biztosítva lesz a klub által, csak az ide- és a hazautazást kell megoldani, illetve érvényes jelentkezést kell leadni!
Jelentkezési határidő: 2017.04.02., vasárnap 23:59!

Üdvözlettel:
Ifjabb Azari Zsolt
Sportigazgató
DAB HK