március 29, 2024

Sima vereség Debrecenben

Erősen tartalékos együttesünknek nem volt esélye a Magyar Kupa első fordulójában.

Debrecenben kezdte meg ma este a Magyar Kupa csoportkörének küzdelmeit a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata. A találkozóra meglehetősen tartalékos összeállításban utazott el Lee Gilbert alakulata, mely nélkülözte húzóembereit, így a két kapussal együtt mindössze tizenöt hokissal utazott el az összecsapásra.

A szinte legjobb összeállításban felálló házigazdák ellen így nem sok esély volt arra, hogy pontot szerezzenek az Acélbikák, akik ennek ellenére viszonylag jól tartották magukat az első harmadban, hiszen hiába egykapuzott szinte a Debrecen a 12. percig jól tartotta magát a DAB. Ekkor azonban mindössze huszonöt másodperc alatt kétszer is bevették a mieink ketrecét a házigazdák, s pillanatok alatt meglógtak két találattal (2-0). A folytatásban sem változott sokat a játék képe, a Debrecen támadott, a mieink önfeláldozóan védekeztek, s mivel Lajcs is fogta, amit lehetett, az első szünetig nem változott az eredmény.

A térfélcserét követően hamar emberhátrányba került a Gilbert-alakulat, s bár ezt a két percet sikerült kivédekezni, a 26. percben újra betaláltak a vendéglátók, s mikor negyvenegy másodperccel később ismét mattolták a DAB védelmét, már 4-0-s DHK-előnyt mutatott az eredményjelző. Az egyébként békés mérkőzésen a 33. percben kapott esélyt a szépítésre csapatunk, ám a mieink sem tudtak élni az emberelőny adta lehetőséggel, s bár úgy tűnt, hogy ezt a harmadot is kihúzza két kapott góllal a DAB, a 38. percben Varga Arnold is bevette Lajcs ketrecét, így a záró felvonás előtt már 5-0-re vezetett a Debrecen.

A harmadik húsz percre már nem sok izgalom maradt, a mieink számára elsősorban már az lehetett a cél, hogy elkerüljék a még súlyosabb vereséget. Egészen az 50. percig tartani is tudta az eredményt együttesünk, ám ekkor Piszkunov felavatta a csereként beállt Baca kapust, még tovább növelve az egyébként sem elhanyagolható különbséget a csapatok között (6-0). Sajnos a mérkőzés hajrája is a hazaiaknak sikerült jobban, akik az 55. percben megszerezték hetedik góljukat is, s mivel a hátralévő időben sem jött össze a szépítés az Acélbikáknak, így a Debrecen végül könnyed, 7-0-s győzelmet aratott.

DHK – DAB 7-0 (2-0, 3-0, 0-0)

Gólszerzők: Godó 2, Berta, Wéber, Varga, Piszkunov, Vaszjunyin.

DAB: Lajcs, Baca (kapus) – Pál, Hruby, Németh, Mátyásy, Léránt, Lévai, Horváth, Tanka, Szepessy B., Tanka, Nagy, Borbás, Kiss B. Vezetőedző: Lee Gilbert.