április 20, 2024

Remek győzelem a MAC ellen

Küzdeni tudásból is jelesre vizsgázva nyerte meg 6-3-ra a MAC elleni hazai mérkőzését a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

Nagyon nehéz mérkőzés várt ma este hat órától a Dunaújvárosi Acélbikák együttesére az Erste Ligában, ugyanis a listavezető MAC látogatott a felsőház harmadik fordulójában a Dunaújvárosi Jégcsarnokba.

A mérkőzés előtt a hazaiak köszöntötték az 500. dunaújvárosi meccsét játszó Lencsés Tamást, ám az ünnepi hangulat nem tartott sokáig, mert a vendégek kicsivel több, mint fél perccel a kezdést követően Bodo révén megszerezték a vezetést. A Bikák szerencsére nem estek kétségbe, igyekeztek nyomás alá helyezni ellenfelüket, s Orbán 10. percben lőtt emberelőnyös találatával ki is egyenlítettek (1-1). A harmad második felében felváltva kerültek veszélybe a kapuk, a fővárosiak főleg emberelőnyben tesztelték Duscheket, de az eredmény szerencsére már nem változott.

A második felvonás elején újabb gyors gólt láthattak a hazai drukkerek, de ez már jobban tetszett nekik, mert a 23. percben Silló bombázott a jobb felsőbe, megszerezve ezzel a vezetést az Acélbikáknak. A folytatásban felváltva kerültek helyzetbe a csapatok, élvezetes meccset vívtak egymással a felek, ám a 40. percben újra villantak az Acélbikák, s az első dunaújvárosi gólnál a 400. alapszakasz pontját szerző Azari újabb remek átadásából Novotny talált be közelről, így kétharmadnyi játékot követően 3-1-re mentek a házigazdák.

Sajnos nem sokáig mutatott kétgólos dunaújvárosi előnyt az eredményjelző, mert hiába került emberelőnybe együttesünk a harmadik játékrész elején, kétszer is nagyot hibázott, s a vendégek ötven másodperc alatt két emberhátrányos gólt szerezve kiegyenlítettek (3-3). A DAB azonban ekkor sem roppant össze, előbb kivédekezett egy hátrányt, majd újra támadólag lépett fel, s az 53. percben Becze életerős lövésével ismét magához ragadta az előnyt (4-3). a találkozó az 59. percben dőlt el, mikor Odnoga átadását Turcotte váltotta gólra emberelőnyben, s bár a vendégek a hajrában lehozták kapusukat is, ebből Odnoga megszerezte a hatodik hazai találatot is (6-3).

Újabb győzelmének köszönhetően a DAB hét szerzett ponttal áll a felsőházi tabella harmadik helyén, első a DVTK tíz egységgel, a MAC nyolc pontot gyűjtve a második, míg az UTE három fordulót követően szerzett pont nélkül áll a negyedik helyen.

DAB – MAC 6-3 (1-1, 2-0, 3-2)

DAB: Duschek – Erdélyi, Mestyán, Becze 1 (1), Léránt, Azari (3), Hüffner (1), Orbán 1 (1), Odnoga 1 (1), Izacky (2), Novotny 1, Lencsés, Hruby, Nageler, Turcotte 1, Hári, Skripets, Silló 1, Németh, Nagy M. Vezetőedző: Jason Morgan.

MAC: Bálizs – MacAulay, Pozsgai, Klempa, Dansereau, Mansson, Cunningham (1), Dudas 1, Orban (1), Brown (2), Bodo 2, Kovács, Garát, Somogyi, Nagy Krisztián, Keresztury, Molnár, Vokla, Tóth G., Tóth R., Majoross. Vezetőedző: Majoross Gergely.

Jason Morgan: – Az első harmadban úgy gondolom, nem játszottunk fizikálisan, így viszont felénk tudtak kerekedni. Viszont azt éreztem, hogy a második harmadban átvettük a kezdeményezést, nyomást gyakoroltunk rájuk, felvettük a tempót. Az emberhátrányos játékunk kiválóan működött, aminek az alapját Duschek adta. Az emberelőnyünk három gólt szerzett, de kettőt kapott is, tehát ott még van mit csiszolni. Mind a négy sorunk újra kivette a részét a sikerből, úgyis, hogy a negyedik sorunk csak limitált jégidőt kapott. Amikor 3-3 volt, akkor Becze gólja óriási lökést adott. Remek csapatgyőzelem volt.

Majoross Gergely: – A meccs első felében úgy játszottunk, ahogy elterveztük, de a jobbnál is jobb helyzeteket kerestünk, így nem tudtunk előnyre szert tenni. Utána kimaradtak a helyzeteink, de nem volt reális sem a DAB 3-1-es vezetése, sem a mi egyenlítésünk. Ezután megint fegyelmezetlenek voltunk, és nem éltünk a lehetőségeinkkel, egy megpattanó korong pedig eldöntötte a meccset.