április 20, 2024

Rangadó előtt az Acélbikák

A DVTK Jegesmedvék elleni hazai találkozóval folytatja a MOL Liga küzdelmeit ma este együttesünk.

Remek sikert aratott a MOL Liga legutóbbi fordulójában csapatunk a Ferencváros otthonában, így tizenkilenc mérkőzést követően tartja ötödik helyét a tabellán. Sok pihenő azonban nem jutott játékosainknak, akik ma este újra pályára lépnek, ám ezúttal még komolyabb feladat vár Lee Gilbert tanítványaira, akik este hat órától a címvédő DVZK Jegesmedvék gárdáját látják vendégül a Dunaújvárosi Jégcsarnokban. A miskolciak jelenleg a második helyen állnak a MOL Liga pontvadászatában, mindössze egyetlen ponttal lemaradva a listavezető MAC mögött, vagyis nagyon keményen meg kell dolgoznia együttesünknek a remélt három pont megszerzésért.

Érdekesség, hogy hiába járunk már majdnem az alapszakasz derekánál, a két csapat idén még nem találkozott egymással a MOL Ligában. Ugyan a Magyar Kupa legutóbbi fordulójában éppen Miskolcon szenvedett 6-2-es vereséget együttesünk, azon a találkozón erősen tartalékosan álltak fel az Acélbikák, akik természetesen szeretnének visszavágni ellenfelüknek. Sajnos a mieink ezúttal sem várhatják legjobb összeállításukban a találkozót, ugyanis Magosi, Németh és a Szepessy-ikrek továbbra is sérültek, míg Ozols egymeccses eltiltást kapott, mert a Ferencváros ellen verekedést kezdeményezett.

A DAB hokisai azonban ennek ellenére is bíznak a sikerben, ám mint azt Strenk Hunor másodedző elmondta, ehhez nagyon keményen meg kell dolgozniuk a ma este hat órakor kezdődő összecsapáson.
“Az idei szezonban eddig egyszer találkoztunk a miskolciakkal, ám akkor nem a legjobb felállásban játszottunk. Ugyan hiányzóink ma is lesznek, de hazai pályán nem lehet más célunk, mint a három pont megszerzése. A Jegesmedvék egy gyors csapat, melyet remek játékosok alkotnak, s ahhoz, hogy nyerni tudjunk, nekünk is fel kell velük venni a tempót, s kemény fizikai munkát kell végeznünk. Ozols eltiltása nem jött jól nekünk, nem is igazán értjük, helyette visszatér az előző meccsről hiányzó Pfeil, azt azonban még nem döntöttük el, hogy melyik kapusunk kezdi a meccset” – fogalmazott Acélbikáink másodedzője.