április 18, 2024

Parádés siker a Fradi ellen

Remek helyzetkihasználással aratott kiütéses, 8-1-es győzelmet a Fradi elleni mérkőzésen az Acélbikák csapata.

A Ferencváros elleni összecsapással folytatta a MOL Liga küzdelmeit ma este a DAB jégkorong csapata. Acélbikáink jól kezdték a mérkőzést, hamar kapuja elé szorították a vendégeket, s Dansereau szerencsés, megpattanó találatával meg is szerezték a vezetést, melyet Pfeil duplázott meg emberelőnyből a 20. percben (2-0).dsc_0140
A második harmadra egy motiváltabb Fradi jött fel a jégre, ám a fővárosiak hibáit könyörtelenül kihasználta a hazai csapat, mely a 31. percben két gólt szerzett emberhátrányból (!), teljesen megtörve ezzel a fővárosiakat. A bikák ebben a játékrészben még két alkalommal mattolták vetélytársukat, s bár a Fradi is szépíteni tudott, az utolsó harmadra már semmi izgalom nem maradt (6-1). A harmadik húsz percben mindkét csapat becsülettel ment előre, ám helyzeteikkel a Bikák gazdálkodtak jobban, s újabb két találatot jegyezve ütötték ki ellenfelüket, s 8-1-es sikerükkel megerősítették hatodik helyüket a MOL Liga tabelláján.

dsc_0137

Lee Gilbert (vezetőedző, Dab): – Gratulálok a csapatomnak! A mai nyolc gól annak köszönhető, hogy a nagyon jó Ferencváros most nem nyújtotta azt a játékot, amit tud, hiszen a szokásosnál többet hibáztak, így könnyű gólokat tudtunk szerezni. Természetesen mi nagyon jól játszottunk, így a végén volt lehetőségünk mindenkinek játéklehetőséget adni. De ez is a cél, hiszen nagyon fontos, hogy a fiataljaink minél több jégidőt kapjanak, hiszen az ilyen mérkőzések azok, melyek a fejlődésüket szolgálják.

Greg Lindqvist (vezetőedző, FTC): – Ez a mérkőzés azon múlt, hogy szinte a semmiből kaptunk az elején két gólt, majd a második harmadban kapott négy találat eldöntötte a meccset. Ez az a nap volt, amikor semmi sem sikerült. Pihenésre nincs időnk, hiszen szerdán újabb meccs vár ránk, de bízom abban, hogy a szezonban többször nem fordul elő, hogy ilyen sok gólt kaptunk, hiszen ez nem a realitás.

DAB – Ferencváros 8-1 (2-0, 4-1, 2-0)

DAB: Duschek – Lencsés, Lévai, Pál, Hruby 1, Németh, Becze 2, Dansereau 2, Szepessy B., Szepessy M. 1, Borbás, Ladygin, Léránt, Pfeil 1, Ozols, Odnoga, Cseter, Nagy M., Rubin, Azari, Tanka 1. Vezetőedző: Lee Gilbert.

Ferencváros: Sevela – Hardi, Schwindt, Dubek, Inglis, Jabornik, Sumi 1, Farkas, Üveges, Lengyel, Garbacz, Fliszár, Tendler, Erdélyi, Rafaj, Szappanos, Gágyor, Kiss, Soós (Kapus). Vezetőedző: Greg Lindqvist.