március 28, 2024

Nyerni kell a továbbjutásért

Ahhoz, hogy ott legyünk a Magyar Kupa legjobb négy csapata között, mindenképpen le kell győzni az újpestieket.

Nem a legjobban kezdte a Magyar Kupa selejtezőjét csapatunk, ám hazai győzelmeinek hála, továbbra is reális esélye van arra, hogy bejusson a sorozat négyes döntőjébe. Ehhez egyetlen lépést kell már csak megtennie Heikki Malkia csapatának, ám ez egyáltalán nem ígérkezik könnyűnek, ugyanis a remélt továbbjutáshoz azt az Újpestet kellene legyőznie a mieinknek a rendes játékidőben, mely az idei szezonban eddig rendre felül tudta múlni az Acélbikákat.

Bőven ígér tehát izgalmakat a DAB ma este fél hétkor kezdődő UTE elleni összecsapása, már csak azért is, mert a képlet egyértelmű: a már továbbjutó Debrecen, DVTK és MAC mellett vagy a mieink, vagy az Újpest kerülhet csak a négyes döntőbe, vagyis közvetlen riválisok találkoznak egymással a Dunaújvárosi Jégcsarnokban. Az előzmények alapján talán a vendég fővárosiak várhatják valamivel nyugodtabban a találkozót, hiszen az UTE remek sorozatot tudhatott magáénak a közelmúltban, mellyel feljött a MOL Liga második helyére, ráadásul a két csapat idei három egymás elleni mérkőzésén kétszer a rendes játékidőben, míg egyszer a hosszabbításban sikerült legyőzniük Beczééket.

Ezt a sorozatot szeretné megszakítani ma este együttesünk, s mint azt Strenk Hunor másodedző elmondta, tisztában vannak ellenfelük erősségeivel, de egyértelműen arra készülnek, hogy legyőzzék a remek erőkből álló lila-fehéreket.
“Tisztában vagyunk azzal, hogy számunkra csak a három pontot érő siker a megfelelő, keményen készültünk a mérkőzésre, készen fogunk állni a csatára, s mindent el fogunk követni azért, hogy legyőzzük az újpestieket. Ellenfelünk egy nagyon sokat korcsolyázó, fizikálisan is erős csapat, melyet nagyon jó játékosok alkotnak, így nagyon nehéz dolgunk lesz. Az idei szezonban még nem tudtuk legyőzni mai ellenfelünket, s ahhoz, hogy ez sikerüljön, fegyelmezett, nagyon jó játékra lesz szükségünk. Ölander sérülés miatt nem játszik a mai találkozón, ugyanakkor Stanislav Hudec már bevethető, így minden bizonnyal mi is négy teljes sorral tudunk kiállni a találkozóra” – fogalmazott Acélbikáink másodedzője.