április 20, 2024

Nem volt esély a MAC ellen

A játék minden elemében jobb és pontosabb MAC négygólos sikert aratott együttesünk ellen a Magyar Kupa selejtezőjében.

A továbbra is sérült Mestyán és Koitmaa nélkül, de a ma igazolt amerikai kapus, Alex Scolával a kispadon várta a MAC elleni kupaselejtezőjét ma este a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata. Az idei szezonban még nem sikerült hazai pályán legyőznie a Bikáknak a Majoross-csapatot, s bár a mieink fogadkoztak, hogy megtörik rossz sorozatukat, a fővárosiak már az első harmadban igyekeztek tudatni a mieinkkel, hogy sok jóra ne számítsanak.

A vendégek ugyanis nagyon komoly fölényt harcoltak ki a jégen, igaz ehhez kellett az is, hogy a hazai játékosok rendkívül pontatlanul játsszanak, de ettől még tény, hogy az első negyed órában Duschek kapusnak volt köszönhető, hogy nem lépett el több góllal a fővárosi alakulat. A 16. perc elején már ő is tehetetlen volt, mivel Orban Brance emberelőnyből betalált, ám első fórjukkal szerencsére a mieink is éltek, s Izacky szép lövésével a 17. percben kiegyenlítettek. Sokáig nem állt azonban egált az eredményjelzőn, mert Klempa még a szünet előtt visszavette a vezetést a MAC-nak, s mivel a második felvonás nagyobbik részében csak helyzetekig jutottak a csapatok, gólig nem, így a 35. percig nem is változott az eredmény.

Ekkor Vokla lőtt kapásból a bal felsőbe, s a harmadik fővárosi gól után már érezhető volt, hogy nem lesz ereje a hazaiaknak ahhoz, hogy visszajöjjenek a meccsbe. Az Acélbikák helyzetét nehezítette Erdélyi és Novotny sérülése is, s bizony a harmadik harmadra fejben is elfáradtak a hazai játékosok, így a MAC Macaulay és Dudas révén végleg eldöntötte a találkozót (1-5). A hajrában Orbán hozott némi örömöt a hazai drukkerek számára, miután egy bunyón belül Tóth Gergely, majd Cunninghamet verte el csúnyán, ám a meccset simán nyerték a fővárosiak, akik ezzel bejutottak a Magyar Kupa négyes döntőjébe, míg a DAB-nak már csak matematikai esélye maradt a továbbjutásra.

Jason Morgan: – A MAC egy nagyon tehetséges csapat, sok jó egyéni teljesítménnyel. A Brown-Klempa-Dansereau sornak túl sok időt és helyet adtunk és ezt sajnos kegyetlenül megbosszulták. A sérüléshullám sajnos tovább folytatódott, Erdélyi és Novotny is kiesett, nagyon nehéz helyzetben vagyunk, ráadásul a hétvégén nagyon kemény meccsek következnek. A védelmi zónákban vesztettük el a ma esti meccset, de persze az sem segített, hogy az emberelőnyeinket kihasználatlanul hagytuk.

DAB – MAC 1-5 (1-2, 0-1, 0-2)

DAB: Duschek – Orbán, Skrypets, Izacky 1, Nageler, Novotny, Erdélyi, Léránt, Azari, Háry, Turcotte, Hruby, Lencsés, Nagy, Odnoga, Silló, Tanka, Borbás (1), Németh, Török. Vezetőedző: Jason Morgan.

MAC: Bálizs – Keresztury, Nagy K., Terbócs, Cunningham (1), Garát, Dudas 1 (2), Pozsgai, Dansereau (1), Brown (2), Klempa 1 (1), Macaulay 1 (1), Vokla 1, Bodó, Orban 1, Somogyi, Molnár, Tóth R., Majoross, Tóth G. Vezetőedző: Majoross Gergely.