április 20, 2024

Négy edzőmeccs már biztos

Négy felkészülési mérkőzés időpontja már hivatalos, csakúgy mint a jövő heti szurkolói ankét kezdési ideje. Sok szeretettel várjuk drukkereinket hétfőn, s ne feledjék, kezdődik a bérletek árusítása is!ullo_mod

A nyári jeges felkészülés első hetének végéhez ér a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata, mely a hét végén szűkíti meglehetősen bő játékoskeretét, hogy a gyakorlások további szakaszában már a közel végleges MOL Liga kerettel tudjon dolgozni. Mint az Lee Gilbert vezetőedző a mieink első közös edzését követően elmondta, a jövő hét elejéig 10-13 játékos munkáját köszöni meg a szakvezetés, így hétfőtől az egyéni képzések mellett már a taktikát és játékrendszert is el tudják kezdeni gyakorolni.

A napi két jeges edzés mellett a közeljövőben már felkészülési mérkőzéseket is játszanak Acélbikáink, akik augusztus 17-én este negyed héttől a Debrecen együttesét látják vendégül a Dunaújvárosi Jégcsarnokban, míg augusztus 22-én a szlovák harmadosztályú Léva látogat városunkba, s mint azt ifjabb Azari Zsolt elmondta, második edzőmérkőzésükön is este negyed héttől korcsolyáznak jégre a Bikák. Augusztus 27-én a Ferencváros ellen méretik meg magunkat a mieink a már megszokott időpontban, míg 29-én a Léva dunaújvárosi látogatását viszonozza együttesünk.

Acélbikáinkhoz kapcsolódó információ még, hogy csapatunk vezetése augusztus 10-én, délután fél négytől szurkolói ankétot tart a Gourmand kávéház teraszán, ahol drukkereink nem csak az együttes vezetésének tehetnek fel kérdéseket, hanem megismerhetik a szűkített keret tagjait, s találkozhatnak Lee Gilbert vezetőedzővel is. Szintén ekkor kezdi el árulni a 2015/2016-os szezonra szóló bérleteket is együttesünk, melynek vezetése abban reménykedik, hogy sokan élnek majd a vásárlás lehetőségével, így támogatva a dunaújvárosi felnőtt jégkorongot az új idényben is.