április 20, 2024

Ismét a Csíkszereda örülhetett

Négygólos vereséget szenvedett együttesünk a Csíkszereda otthonában az Erste Liga mai játéknapján.

Az első helyért harcban álló SC Csíkszereda vendégeként folytatta az Erste Liga alapszakaszának küzdelmeit ma este fél hattól együttesünk. Mivel a két gárda eddigi mérkőzéseit rendre az erdélyiek nyerték, így komoly bravúrt jelentett volna, ha a mieink idegenben tudnak pontot, pontokat szerezni a liga egyik élcsapatától.

Ahogy az várható volt, lényegesen erősebben kezdte a meccset a hazai csapat, ám az első felvonás nagyobbik részében sikerült kivédekeznie a Csíkszeredai rohamokat az Acélbikáknak sőt, egy-egy ellentámadásból még veszélyeztetni is a hazai kaput. Egészen a harmad hajrájáig úgy tűnt, hogy nem tud előnybe kerülni az erdélyi egylet, ám a 19. percben megtörték gólcsendjüket a házigazdák, akik Rokaly Norbert találatával szerezték meg a vezetést (1-0). A térfélcsere után sajnos pillanatok alatt meglépett a mieinktől a vendéglátó, miután a 22. perc elején Krasnoslobodtsev, majd a 24. percben Taratukhin is bevette a DAB ketrecét, s innentől már tényleg komoly feltámadásra lett volna szükség ahhoz, hogy szorossá tegyék a meccset a mieink (3-0).

A folytatásban ritkán játszottak egyenlő létszámban a csapatok, a 27. és a 38. perc között összesen nyolc kisbüntetést osztottak ki a játékvezetők, ám egyik oldalon sem tudtak élni a létszámfölényes lehetőségekkel a felek, így a második szünetig nem változott az eredmény. A harmadik felvonásból mindössze három perc telt el, mikor Flinta megszerezte a hazaiak negyedik gólját, végleg eldöntve ezzel a találkozót, mert innen már tényleg nem volt visszaút a Bikáknak. Már csak azért sem, mert a hátralévő időben további négy emberhátrányt kellett kivédekeznie a mieinknek, s bár ezt a feladatot jól megoldották, gólt nem sikerült szerezniük, így végül sima, 4-0-s vereséggel zárták az alapszakasz utolsó erdélyi túráját.

SC Csíkszereda – DAB 4-0 (1-0, 2-0, 1-0)

SC Csíkszereda: Lundström – Flinta 1, Papp, Krasnoslobodtsev 1 (1), Taratukhin 1, Valchar, Farkas, Salló (2), Részegh (1), Rokaly N. 1, Rokaly Sz., Bors, Györfy, Anisin (1), Bíró, Fodor (1), Reyn, Egyed, Horváth, Sándor. Vezetőedző: Don MacAdam.

DAB: Zakharchenko – Erdélyi, Jabornik, Nagy, Németh, Uski, Hüffner, Mestyán, Dubek, Iossafov, Saluga, Franssila, Léránt, Azari, Liarakos, Török, Hruby, Lencsés, Borbás, Pinczés. Vezetőedző: Corey Bricknell.