április 19, 2024

Hazai pályán a MAC ellen

A liga egyik legerősebb csapata, a MAC gárdája látogat ma este fél héttől Dunaújvárosba.

Jó formát mutatnak jégkorongozóink, akik a MOL Ligában és a Magyar Kupában is megnyerték legutóbbi mérkőzésüket, s a látottak alapján a Ferencváros, valamint a Fehérvár AV19 elleni találkozókon is teljesen megérdemelten szerezték meg a három pontot. Az előttünk álló hétvége azonban lényegesen nehezebb csatát ígér a DAB hokisai számára, ugyanis szombaton este fél héttől a MOL Ligában második MAC gárdája látogat a Dunaújvárosi Jégcsarnokba.

A fővárosiak sokáig vezették a MOL Liga tabelláját, s bár az elmúlt hetekben kisebb hullámvölgybe kerültek, háromszor is vereséget szenvedtek, játékosállományuk olyan erős (és most tekintsünk el a szövetségi kapitánnyal ápolt jó kapcsolattól), hogy Rich Chernomaz tizenkét hokisuknak postázott meghívót a válogatott bő keretének kialakításánál. A két gárda az idei szezonban egyébként már találkozott egymással, s a fővárosban lejátszott összecsapáson hiába játszott sokáig jobban, veszélyesebben ellenfelénél a DAB, a harmadik húsz percben kétszer is kihagyott a mieink védelme, s ezt azonnal gólokkal büntette a házigazda, mely végül 2-0-s győzelmet aratott.

Nem vár tehát könnyű feladat az Acélbikákra, ám együttesünk nagyon elszántan várja az összecsapást, s mint azt Strenk Hunor másodedző elárulta, egyértelműen az a céljuk, hogy legyőzzék a MAC gárdáját.

“Amióta a MAC szerepel a MOL Ligában, még nem sikerült legyőznünk őket, s természetesen szeretnénk végre megszakítani ezt a sorozatot. Szombati vetélytársunk erős kerettel, jó légiósokkal rendelkezik, nem véletlenül áll a liga élmezőnyében, s emellett nagyon fegyelmezett, taktikus hokit játszik. A fővárosban komoly sanszunk volt ellenük a győzelemre, ám mi nem tudtunk élni a lehetőségeinkkel, míg ők a harmadik harmadban két megingásunkat is góllal büntették, s ez elég volt számunkra a sikerhez. Nagyon dolgos, kemény mérkőzésre számítok, melyen több változás is lesz keretünkben a kupameccshez képest, hiszen Ladygin és Cseter is visszatér majd a csapatba. Fegyelmezetten, jól kell játszanunk ahhoz, hogy megszerezzük a három pontot, mindkét kapu előtt oda kell figyelnünk és határozottan kell teljesítenünk, csak így lehet esélyünk a sikerre. Természetesen nagyon számítunk drukkereink biztatására is, sokat jelentene, ha minél többen kilátogatnának a találkozóra, s buzdításukkal segítenének a srácoknak a győzelem megszerzésében” – fogalmazott másodedzőnk.